Az előterjesztés állapota: egyeztetés alatt. A vélemény-nyilvánításra rendelkezésre álló határidő: 2010. 03. 16.
2009 november 2-ig nyújthatták be azon civilszervezetek a 08KOZ Közleményt az szja 1%-ának felhasználásáról, amelyek 2008-ban részesültek az adófizetők felajánlásaiból. Határidőre azonban csak az érintett szervezetek közel 60%-a nyújtotta be az elszámolást, de több mint 2000 hibás közlemény érkezett az APEH felé. Az elmulasztott, vagy a hibás közlemények javításának beküldését folyamatosan várja az adóhivatal.
A tartalomból: – Részvételi demokrácia és társadalmi részvétel – „Jéghegyek”. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei – Rések a jó szándékban – Civil szervezetek szerepe a környezeti ügyekben, a dél-dunántúli régióban – Civil érdekérvényesítés kistérségi szinten – Civil Kapcsolati viszonyok – A szerb civil társadalom
A Magyar Közlöny 2010. évi 30. számában került kihirdetésre az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról, valamint a nyilvántartásból történő adatszolgáltatásról szóló 2010. évi XVI. törvény.
Az útmutató elkészítése során arra törekedtünk, hogy az elméleti szabályok mellett gyakorlati példák bemutatásával nyújtsunk segítséget a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázati kiírásain nyertes civil szervezetek részére a szakmai beszámoló és a pénzügyi elszámolás elkészítéséhez.
The aim of this study was to help the Commission consider ways in which the voluntary sector could be further promoted at EU level and the extent to which volunteering could help the EU in achieving its wider strategic objectives set out in for example the Social Agenda and the Lisbon Strategy.
Három olyan pályázati kiírás meghirdetése várható hamarosan, amelyek az érdek-képviseleti szervezetek (szociális partnerszervezetek és civilszervezetek) támogatását szolgálják, együttesen csaknem másfél milliárd forintos európai uniós forrással. Az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) Társadalmi megújulás operatív programjának (TÁMOP) konstrukciói a hazai érdekegyeztetési, illetve szociális párbeszéd struktúrák fejlődését kívánják előmozdítani. Valamennyi kiírásra 2010. augusztus 1-jétől 2010. augusztus 31-ig lehet pályázni.
Mintegy 27 millió forint értékű programot indított el az önkéntesség megyei szintű fejlesztése és terjesztése érdekében a nyíregyházi székhelyű Szocio East Egyesület - közölte Kinyik Margit irodavezető a projekt csütörtöki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
A TÁMOP 5.5.1 „Közösségi kezdeményezések, programok támogatása” című konstrukció pályázati kiírását a közvetítő szervezeti feladatok ellátására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága 2009. június 30-án jelentette meg.
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a munkaadók és a munkavállalók szervezetei, valamint a civil társadalom egyéb területei, így különösen a gazdasági és társadalmi élet, az állampolgári részvétel, a szakmai és a kulturális területek reprezentatív szereplőit tömörítő szervezetek képviselőiből áll. A Kormány – a korábbi jelöltállítási gyakorlatot követve – a rendelkezésre álló 12 mandátumot az Országos Érdekképviseleti Tanács munkáltatói és munkavállalói oldalainak delegálása (4-4 fő), a harmadik csoport tagjait nyílt jelöltállítással, pályázat útján jelöli ki (4 fő).
Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a 2010.február 15-ei ülésén egyhangú szavazattal (17 igen) elfogadta a 8/2006-2010. számú állásfoglalást az országos civil érdekképviseleti szervezet létrehozásáról.
Az Szf. tv. 6. § (3) bekezdése alapján a 2008. rendelkező évi civil kedvezményezetteknek a „08KOZ Közlemény az adózó rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásáról” című közleményt - tekintettel arra, hogy a benyújtásra nyitva álló határidő, 2009. október 31. munkaszüneti napra esett - legkésőbb november 2-ig, kizárólag elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül kellett megküldeniük az állami adóhatóság részére. A közleményben a civil kedvezményezetteknek a 2008. évben részükre átutalt Szja 1 %-os összeg felhasználásáról (a cél szerinti és működési költségekről, továbbá az átutalt összeg esetleges tartalékolásának céljáról, legfeljebb 3 éves időtartamáról és összegéről) kellett számot adniuk.



