Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Társadalmi egyeztetés a civil kapcsolatokról - Külügyminisztérium

Külügyminisztérium
2007. március 8. 14:26, Rovat: Irányelvek
A Kormány 2006. II. félévi munkatervében foglaltak szerint a Társadalompolitikai Kabinet 2006. októberében megtárgyalta, majd társadalmi vitára bocsátotta „A kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelvei„ című dokumentumot.
A Kabinet döntése értelmében a minisztériumoknak meg kellett tervezniük az irányelvnek megfelelő – 2007-2010 között megvalósítani tervezett - feladataikat. A Kormány munkatervének megfelelően, a minisztériumok által készített ágazati tervek összesítését követően, 2007 márciusában kormány-előterjesztés készül.

A kormányhatározat megszületését követően, minden tárcánál ágazati cselekvési terv készül, amely majd véglegesíti a tárca által, 2007-2010 között megvalósítani tervezett feladatokat. A Külügyminisztérium cselekvési terve a mellékelten közzétett munkaanyag alapján készül. A munkaanyagra vonatkozó hozzászólásokat, észrevételeket 2007. március 23-ig várjuk a kozkapcsolat@kum.hu e-mail címen.


A dokumentum>>
Társadalmi egyeztetés a Külügyminisztérium honlapján>>
Vélemények a Külügyminisztérium honlapján>>
Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek