Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Konferencia az önkéntes munkáról

MTI
2007. május 22. 13:02, Rovat: Önkéntesség
A múlt évben indított önkéntes munkában 228 fiatal vett részt, az idén 120 fiatal részvételére van lehetőség - derült ki a program tapasztalataival foglalkozó keddi budapesti konferencián.
F. Tóth András az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: a 228 fiatal 10 hónapig dolgozott önkéntesen a fogadó intézményeknél, szervezeteknél tapasztalatokat szerezve a későbbi elhelyezkedéshez. Ez 60 százalékuknak már az önkéntes munka szakasz, illetve az azt követő néhány hónapos nyomon követés során sikerült. A programot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) finanszírozza.

Az első programmal Magyarországon is meghonosodott a nyugati országokban nagy hagyományokkal rendelkező önkéntes munka. A munkavégzés lényege, hogy az abban résztvevők nem kapnak fizetést, viszont mentori segítséggel olyan munkatapasztalatot, gyakorlatot szereznek, amely révén álláshoz juthatnak. A mentori segítség kiterjed az álláskeresési technikákra, az önéletrajz-készítésre. A munkákra régiónként jelentkezhettek és jelentkezhetnek most is a fiatalok.

Mint azt az MTI korábban közölte: az első programban résztvevő fiatalokat több mint 140 intézmény - egyebek között színház, könyvtár, művelődési otthon, teleház, környezetvédő civil szervezet, óvoda, nemzeti park - fogadta. Egy-egy intézmény általában egy-két fiatalnak adott lehetőséget gyakorlatszerzésre. Az első program során a mentoroknak járó tiszteletdíjra, a képzési költségekre, étkezési és más költségtérítésre, a szervezésre régiónkét körülbelül 36 millió forint állt rendelkezésre. Az önkéntesek 10 hónapot dolgoztak, ezt követően még 2 hónapig kapnak segítséget az elhelyezkedéshez.

A régiónként eltérő időpontokban induló második program annyiban módosult, hogy a fogadó intézmények és a fiatalok megállapodása alapján fél év és 10 hónap között változhat a teljesített önkéntes munka, illetve a korábbi 18-26 év közötti életkor helyett 18-30 év közötti fiatalok vehetnek részt a munkában.
Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek