Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Az NCA Tanács Hatályos Döntéseinek Tára megjelentetésével kapcsolatos tájékoztatója

2009. augusztus 12. 00:00, Rovat: A civil szféra hírei
Elkészült a Nemzeti Civil Alapprogram Hatályos Döntéseinek Tára (HDT), amely tartalmazza a Tanács jelenleg érvényben lévő döntéseit 2009. július 6-áig.   A hatályos Döntések Tárának közlését alapos deregulációs munka előzte meg, amely során felülvizsgálatra került az elmúlt évek döntéseinek anyaga.
A dereguláció során a már érvényüket vesztett, idejét múlt döntések hatályon kívül helyezésre kerültek, így azok a szabályok találhatóak meg benne, amelyek ma érvényben vannak.

A HDT az eddigiektől eltérően nem időrendben, hanem tematikusan épül fel, ezzel is megkönnyítve a kezelhetőséget. Három témakör köré lettek csoportosítva a szabályanyag: az első a pályázókkal kapcsolatos döntések, a második az NCA testületeivel kapcsolatos döntések, a harmadik a Tanács munkájával kapcsolatos döntések.

A HDT-vel kapcsolatos újítás, hogy az anyag nem évenként, hanem félévente került felülvizsgálatra és publikálásra.

A Hatályos Döntések Tára

Nagy Ádám dr.
elnök
NCA Tanács 
Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek