Gyorskeresés innen:
Ötéves a Nemzeti Civil Alapprogram pályázati rendszere
MTI
2009. október 8. 16:50, Rovat: A civil szféra hírei
Ötéves a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) pályázati rendszere; eddig százezer
pályázatot bíráltak el és a programon keresztül összesen 33 milliárd forintnyi
költségvetési támogatáshoz juthattak a civilek - mondta Herczog László szociális
és munkaügyi miniszter szerdán Budapesten, a programot értékelő konferencián.
A rendezvényen köszöntőt mondott Katona Béla, az Országgyűlés elnöke, aki
elmondta: a pályázati rendszer létrehozásának célja az volt, hogy törvény által
biztosítsák a civil szféra működésének erősítését és szükséges állami
támogatását, s a civil szervezetek képviselői maguk dönthessenek arról, mely
célokat tartják a leginkább pártolandónak.
Mint hozzátette, vannak országok, ahol több évszázados szerves fejlődés következtében alakultak ki a demokratikus intézmények és ezzel párhuzamosan fejlődtek a civil mozgalmak. A házelnök szerint Magyarország nincs ilyen helyzetben, ezért át kell vennünk mások tapasztalatait, s jogszabályi, anyagi és erkölcsi támogatással kell segíteni a civil szervezetek erősödését, hogy azok minél hamarabb be tudják tölteni a társadalom valódi, politikamentes képviseletének szerepét.
Katona Béla kitért arra: érzékelhető, hogy az emberek egyre kevésbé bíznak abban, hagyományos módon befolyásolhatják a politikai döntéshozatalt. Úgy véli, erre csak az lehet a válasz, ha növelik a nyilvánosságot, valamint egyszerűsítik és átláthatóvá teszik az állami intézmények működését.
Herczog László szerint az elmúlt két évtizedben és az NCA-ról szóló törvény megszületése óta eltelt öt évben egyértelműen bebizonyosodott, hogy a közös célok érdekében tevékenykedő közösségek munkája nélkülözhetetlen a mindennapokban. Ezért fontos, hogy az alkotó, gondolkodó és demokratikusan szerveződő közösségek fennmaradjanak - hangsúlyozta.
Mint mondta, az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy létrejött egy forrásautomatizmusra épülő, külső befolyástól mentes támogatási rendszer, melynek révén 2004 és 2008 között több mint 50 ezer pályázat részesült mintegy 33 milliárd forint költségvetési támogatásban.
Az NCA elősegíti a civil társadalom erősödését és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának kiteljesedését. A rendszer előnye, hogy elérhetővé teszi a kisebb vidéki szervezetek számára is a forrásokat, hozzájárul a korábbi területi egyenlőtlenségek mérsékléséhez és javítja a kevésbé intézményesült szervezetek esélyeit - tette hozzá.
A miniszter elmondta, hogy 2004-ben 7.750 szervezet nyújtott be támogatási kérelmet az alapprogramhoz, 2008-ban már 10.575 szervezet pályázott, amelyek közül 9.130 nyert. Máig összesen mintegy 100 ezer pályázatot bíráltak el.
Herczog László közölte: a 2010-es költségvetés tervezete is támogatja az NCA-t, bár a gazdasági válság miatt kisebb összeggel, mint az idén, de igyekeznek mindent megtenni azért, hogy biztosítsák a program működőképességét.