Gyorskeresés innen:
Megállapodást kötött a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az Országos Fogyatékosügyi Tanáccsal
2009. október 26. 17:06, Rovat: A civil szféra hírei
Október 22-én a Szociális és Munkaügyi Minisztérium nevében Korózs Lajos államtitkár egyeztetett az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) tárgyaló delegációjával.
A megállapodás értelmében a tárca a szociális intézményi
foglakoztatás támogatására összesen öt milliárd forintot biztosít 2010-ben,
amelyet pályázati úton nyerhetnek el a szervezetek.
A minisztérium vállalja, hogy az OFT két szakértőjével
együttműködve törvénymódosítási javaslatot nyújt be a kormánynak, amelynek
értelmében megszűnik a tíz százalékos tartalékképzési kötelezettség a civil
fenntartású, tartós bentlakásos szociális intézmények (ide értve a
lakóotthonokat is) számára 2010. első negyedévében. Továbbá lehetővé válik, hogy
az eddig erre a célra befizetett összegeket visszafizetési kötelezettség nélkül
használhassák fel.
A tárca a fogyatékos embereknek szociális szolgáltatást és
szociális intézményi ellátást nyújtó civil fenntartók részére 426 millió
forintot, valamint a lakóotthoni ellátás működési költségeinek kiegészítésére
további 200 millió forintot biztosít pályázati úton.

