EU-pályázat az esélyegyenlőség jegyében
A pályázat keretében többek között módszertani fejlesztésekre és másutt bevált esélyegyenlőségi programok adaptációjára, a projektben részt vevő helyi önkéntesek és szakemberek képzésére, nemzetközi és hazai együttműködésekre, tapasztalatcserére, szakmai együttműködési hálózatok megszervezésére, valamint helyi esélyegyenlőségi fórumok, szemináriumok, tréningek és konferenciák szervezésére igényelhető európai uniós támogatás. A támogatható tevékenységek körét részletesen a pályázati felhívás és útmutató tartalmazza.
A konstrukció keretében önállóan vagy legfeljebb 3 tagú konzorciumokban jogi személyiséggel rendelkező és jogi személyiséggel nem rendelkező nonprofit szervezetek, egyesületek, alapítványok és egyházak nyújthatnak be pályázatot.
A konstrukció keretében elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 20 millió és 70 millió forint között lehet. A támogatás mértéke a projekt összes elszámolható költségének a 100 százaléka.
A pályázatok benyújtására 2010. január 15. és 2010. június 30. között van lehetőség.
Kapcsolódó dokumentumok:


