Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Tájékoztatás a TÁMOP 5.5.1-09/1-es „Közösségi kezdeményezések, programok támogatása” című pályázati kiírást felfüggesztésének indokairól

2010. február 26. 08:41, Rovat: Nemzetközi és EU-s híreink
A TÁMOP 5.5.1 „Közösségi kezdeményezések, programok támogatása” című konstrukció pályázati kiírását a közvetítő szervezeti feladatok ellátására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága 2009. június 30-án jelentette meg.
A konstrukció célja a helyi közösségek élet megerősítése és a közösségi ügyekben való részvétel erősítése kis összegű (5-8 millió forint) projektek helyi szervezetek által történő megvalósításában. A pályázat útján kiválasztott szervezet megerősített szakmai és adminisztratív támogatást kívánt nyújtani – a hagyományos közreműködő szervezeti feladatokon túl  – a helyi projektek megvalósításához.

A konstrukció megvalósítása globális támogatás formában történt volna, amely támogatási forma első ízben a TÁMOP 5.5.1 konstrukció esetében került volna alkalmazásra a 2007-13 programozási időszakban.

Az Irányító Hatóság a közvetítő szervezet kijelölési folyamatának előkészítése során ismételten megvizsgálta a hazai és európai uniós jogszabályok vonatkozó szakaszait, amelynek során feloldatlan ellentmondásokat tapasztalt, amelyeket a visszavonásig az intézményrendszer nem tudott megnyugtatóan rendezni. Továbbá a civilek, a potenciális pályázói kör által tett kiegészítő vélemények, az ágazati stratégia hiánya, valamint a  pályázati kiírásban megfogalmazott  célok és azok elérését szolgáló támogatható tevékenységek tekintetében kérdésessé vált, a pályázat szakmai értékelhetősége is.

A fentiek következtében az Irányító Hatóság határozatlan időtartamra felfüggesztette a pályázatot, az akadályok elhárításának időtartamára. A pályázat tehát azért  nem került azonnali hatállyal visszavonásra, mivel az Irányító Hatóság meg kívánta vizsgálni annak lehetőségét, hogy a globális támogatás formában történő megvalósítás miképp megoldható.

A pályázat visszavonására került sor, mert  a meghirdetett pályázati kiírás és a hatályos szabályozási keretek között nem tudott volna az  Irányító Hatóság támogatási szerződést  kötni a kiválasztás során nyertes pályázóval.

Az Irányító Hatóság 2010. februártól- az NFÜ közreműködésével - egyeztetéseket kezdeményezett a civil szervezetekkel, az operatív programban és az akciótervben megfogalmazott célok teljesülését szolgáló szakmai tartalmak kidolgozására vonatkozóan . Ezen túlmenően egyeztetéseket kezdeményez az  operatív program és a fejlesztéspolitika megvalósításáért felelős szervezetekkel az eljárásrendi kérdések megoldására.

A TÁMOP-os pályázattól alapvetően eltér a Regionális Operatív Program városrehabilitációs pályázata, hiszen kétfordulós eljárásrend keretében került kiírásra,  amely kb. 3 %-os ESZA átjárhatóság keretében biztosít a civil szervezetek számára fejlesztési forrást a kb. 97 %-os ERFA tevékenységek kiegészítésére.Ezek a tevékenységek nem ugyanazon területekre terjednek ki, mint a TÁMOP 5.5.1 konstrukció tevékenységi köre.

Tájékoztatjuk továbbá a tisztelt pályázókat, hogy az operatív programban és az akciótervben rögzített szakmai célok megvalósítására a szükséges források továbbra is rendelkezésre állnak.
Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
SZMM honlap
SZMM honlap
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek