Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Európai Civil Napok Malagában

2010. május 17. 11:15, Rovat: Nemzetközi és EU-s híreink

A közös európaiság kiteljesedéséhez még kellenek hozzávalók, a közös identitáshoz szemléletváltás kell. A spanyol EU-elnökséghez kapcsolódó központi civil rendezvényt tartottak Malagában.

Az EU-tagállamok félévenként töltik be az Európai Unió soros elnöki tisztét, melyhez kapcsolódóan nemzetközi civil tanácskozást is rendszeresen tartanak az adott félévet elnöklő országban. A Belgiummal és Magyarországgal közös elnökségi trióban szereplő Spanyolország EU-elnöksége mostanra, 2010 első felére esik, ezzel összhangban szerveztek összeurópai civil konferenciát Spanyolország déli tengerpartján Malagában 2010. május 7-9. között.

 

A malaga-i megyeháza konferenciaközpontjába tizenhárom szervezet összefogásában és a Fundación Cives oktatási alapítvány vezetésével szervezett európai konferencián 600 résztvevője közül mintegy 250 érkezett valamelyik másik EU-tagországból és a plenáris ülés mellett összesen tizenkét szekcióülésben tárgyalta a konferencia fő témájául szolgáló szociális ügyek és az európai állampolgárság kérdéseit.

 

Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter a civil tanácskozást megnyitó beszédében elmondta: az európai nemzetek összefogását előmozdító Schuman-nyilatkozatról megemlékező Európa Nap 60. évfordulója előtt az Európai Unió akkor jár el helyesen, ha - utalva a görög pénzügyi helyzetre - válságban is egységet mutat és kiáll az egységes Európa mellett. Szerinte ebben van az Európai Unió igaz ereje. Az EU-tagállamok közötti szoros együttműködés azért is fontos, hogy a jövő Európája ne csak a múltat bemutató múzeum, hanem a globális világban versenyképes térség legyen.

 

Diego López Garrido spanyol Európa-ügyi államtitkár az Európával foglalkozó politikusok jelenlegi egyik legnépszerűbb témájáról szólt. Az Európai Polgári Kezdeményezés azért kedves a döntéshozók számára, mert az Európai Unió és az állampolgárok közötti távolság (szakadék) csökkentése (áthidalása) témakörben ez, a Lisszaboni Szerződéssel bevezetett új jogintézmény az a fejlemény, amely az egyik konkrét megoldás lehet annak életbe lépése után az európai politika társadalmi befolyásolására. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy népszerűsége az európai színtéren vetekszik a Nemzeti Civil Alapprogrammal idehaza (ez utóbbi a meghirdetett témától függetlenül folyamatos témája a hazai civil rendezvényeknek). Garrido szerint a polgári kezdeményezés azért fontos, mert végre felcsillan a lehetőség, hogy európai szinten európai ügyekről folyjék az állampolgárok által kezdeményezett vita, ami önmagában örömteli, tekintve például az európai parlamenti választásokat, ahol folyamatosan a hazai témák teszik a választást az adott tagország kormánya elleni népszavazássá. Hozzátette: az állampolgárok hozzájárulására és aktivitására szükség van, helyettük a politika nem fogja/tudja elvégezni a munkát.

 

Josep Borrell, az Európai Parlament korábbi elnöke (2004-2007) szerint a politika társadalmasítása, a széles néprétegek aktív közéleti szerepvállalása társadalmi kérdésekben eddig finoman fogalmazva sem volt sikertörténet európai szinten (tegyük hozzá nemzeti szinten sem). Ahhoz szükséges lenne egy közös európai identitás, ugyanis csak közös értékek mentén lehet valamilyen kérdésben egységes álláspontot képviselni.

Borrell szerint azonban a közös értékek beazonosítása nehézkesen megy a különböző nemzetek eltérő történelme és kulturális öröksége miatt.

 

A rendezvényen magyar civil képviselők is részt vettek, így annak az

EU2011 Civil Munkabizottságnak a képviseletében, amely többek között a spanyolországi tapasztalatokkal felvértezve kész egy hasonló jellegű rendezvényt szervezni Budapesten pont egy év múlva, 2011. május 7-9. között.

 

A sokszínű és témájú hozzászólásokban nem kapott különleges hangsúlyt az ún. trió elnökség (Spanyolország Belgiummal és Magyarországgal alkot EU-elnökségi triót másfél évig), ugyanis egyáltalán nem esett szó arról, hogy a három ország együttműködve hajtja végre az elnökségi feladatokat.

 

Ez alól volt üdítő kivétel a magyar civilek szereplése, akik azt az álláspontot képviselték, hogy ma is vannak olyan intézmények és eszközök, amelyek alkalmasak a nagyobb társadalmi részvétel előmozdítására az európai ügyekbe. Ezért az új struktúrák és intézmények kialakítása mellett a meglévők kihasználását is hangsúlyt kell fektetni.

A tervek szerint a Magyarországon 2011 májusában rendezett európai civil napok egyik fő gondolata a helyi és az európai szintek összehangolásának gondolata lesz.

 

A konferencia kiállítói standjain mutatkozott be a spanyol-belga-magyar trió elnökséghez kapcsolódó, a spanyol Fundación ONCE, a belga Pour la Solidarité és a magyar Európa Ház civil együttműködésében létrejött "Triplet" elnevezésű projekt, melynek során a három ország civil társadalmát és a civil szervezetek európai uniós, az EU-elnökségekhez kapcsolódó tevékenységét mutatják be három kötet formájában. A spanyol könyv nyilvános bemutatójára a malagai konferencián került sor.

 

A konferencián öntötték végleges formába azokat a szociális kérdésekkel foglalkozó és az európai döntéshozóknak megfogalmazott felhívást, melyhez magyar civil szervezetek is hozzájárultak egy európai uniós projekt keretében (http://www.eucivil.hu/article.php?pId=1788).

 

A konferencia honlapja:

http://www.jornadascivicaseuropeas2010.com/

 

Az EU2011 Civil Munkabizottság honlapja:

http://www.eucivil2011.hu

 

Képek: http://www.eucivil.hu/news.php

Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek