Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Önkéntes Centrumok az árvízkárosultakért

2010. június 21. 11:56, Rovat: Önkéntesség
Az országos hálózatként működő Önkéntes Centrumok várják az árvíz okozta katasztrófák nyomán önkéntesként segédkezni kívánó személyek, csoportok jelentkezését. Adományok felajánlása mellett elkel a kétkezi segítségnyújtás is, ilyen módon is hozzá lehet járulni a károk minél gyorsabb felszámolásához!

Az utóbbi napokban és hetekben az ország különböző pontjain önkéntesek ezreinek bevonásával védekeznek az ár pusztítása ellen. Az önkéntesek sok esetben környékbeliek voltak, akik otthonaik megmentése érdekében azonnal munkához láttak. Azonban sok segíteni szándékozó önkéntes megfelelő információ és koordináció hiányában el sem jutott a védekezés helyszíneire. Ezen a helyzeten szeretnének az Önindító Program keretében működő Önkéntes Centrumok változtatni azzal, hogy fogadják és közvetítik az egyes megyékből az árvízi védekezés és helyreállítás iránt érdeklődők jelentkezését. Az Önkéntes Centrumok az érdeklődőket továbbítják a védekezésben és felújításban szerepet vállaló szervek, szervezetek és önkormányzatok felé.

Az Önkéntes Centrumok nem csak magánszemélyek érdeklődését várják, hanem az önkéntes segítőkre számító szervek és önkormányzatok, illetve az önkéntesek szállításával, ellátásával kapcsolatosan felajánlást tevő cégek jelentkezését is!

Az érdeklődök felajánlásait és kérdéseit az Önkéntes Centrumok az alábbi elérhetőségeken fogadják:

 

Békés Megyei Önkéntes Centrum: Béthel Alapítvány

06-66-440-745

tamop552@strobeth.hu

 

Budapesti Önkéntes Centrum: Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány

06-1-951-4880

info@onkent.eu


Csongrád Megyei Önkéntes Centrum: Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért

06-20-4643989

kozpont@talentumonkentes.hu

 

Fejér Megyei Önkéntes Centrum: Civil Szervezetek Regionális Szövetsége

06-22-506-187

onkentes@cisz.hu 

 

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkéntes Centrum: United Way Kisalföld Alapítvány

06-70-6106-888

felnottkepzes@unitedway.t-online.hu


Hajdú-Bihar Megyei Önkéntes Centrum: Életfa Segítő Szolgálat Egyesület

06-52-502-398

eletfa@debrecenionkentes.hu 


Heves Megyei Önkéntes Centrum: Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete

06-36-515-133

hevesmegye@voroskereszt.hu

 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkéntes Centrum: Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat

06-56-513-000

onkentes.centrum.szolnok@gmail.com

 

Pest Megyei Önkéntes Centrum: Magyar Vöröskereszt Pest megyei Szervezete

06-70-933-8147

mailto:pestmegye@voroskereszt.hu

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkéntes Centrum: Szocio East Egyesület Szociális Szolgáltató és Módszertani Központ

06-42-400-378

onkentes@szocioeast.hu

 

Veszprém Megyei Önkéntes Centrum: Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület

06-88-578-390

onkentescentrum@csalan.hu

 

Zala Megyei Önkéntes Centrum: Zalai Falvakért Egyesület

0670-388-2588

onkentes@zalafalu.axelero.net

Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek