FELHÍVÁS Civil Szervezetek Képviselői, Munkatársai Részére
Tisztelt Civil Kollégák!
Az elmúlt
évtizedek a civil társadalom számára rendkívül sok változást hoztak az
alapítványok, társadalmi szervezetek világában. Ezen változások olykor pozitív,
néha pedig negatív hatást gyakoroltak a szektorra. Összességében ugyanakkor
elmondható, hogy rendkívül terjedelmes az a joganyag, amely a szervezetek
működését, működtetését meghatározza.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztésének kormányzati felelőseként és elkötelezett támogatójaként úgy látja, hogy a jogszabályi környezet újragondolása vált szükségessé annak érdekében, hogy Önök az adminisztratív terhek ésszerűsítése és leépítése által minél hatékonyabban tudják végezni a társadalom számára fontos feladataikat.
Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 33.§ alapján arra kérem Önt is, hogy járuljon hozzá a jogszabályok élethez igazításához, emberközpontúvá tételéhez.
Munkánk során azon normák vizsgálatára, koherenssé tételére és módosítására törekszünk, amelyek elősegítik a fent megjelölt célok megvalósítását, ezért az Ön munkájának segítése érdekében összegyűjtöttük a legfontosabb szabályokat (melléklet). A jogszabályokról és más fontos – a civil szektort érintő – információkról a Civil Információs Portálon tájékozódhat, a www.civil.info.hu címen.
Kérem, hogy javaslatait – a későbbi kapcsolatfelvétel érdekében elérhetőségi adataival együtt – a civiljog@kim.gov.hu e-mail címre szíveskedjen eljuttatni 2010. augusztus 31-éig, hogy az egyeztetéseket követően 2011. év munkaprogramjának részeként a szükséges intézkedések megtehetők legyenek.
Segítő együttműködését köszönve kívánok további eredményes munkát!
Budapest, 2010. július
Szászfalvi Lászlóállamtitkár
Melléklet - vizsgálni javasolt jogszabályok jegyzéke


