Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Rétvári Bence parlamenti államtitkár bejelentette, hogy több mint száz szervezet fogalmazott meg észrevételeket a társadalmi részvételről szóló törvény tervezetéhez a szerdai határidőig

2010. október 4. 12:24, Rovat: Civiljogi figyelő
A fogadtatás pozitív volt és a nagyarányú érdeklődésre tekintettel a véleményeket még jövő keddig fogadják. Írásban juttatta el javaslatát többek között a Közigazgatási Fejlesztési Társaság, a Magyar Bankszövetség, a Public Affairs Tanácsadók Szakmai Szövetsége, a WWF, a Zöld Nők Társadalmi Egyesület.
A tárca kérésére elküldte álláspontját egyebek mellett a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Ügyvédi Kamara, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Az államtitkár elmondta, hogy több szervezettel személyesen is konzultáltak, így a Transparency International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért, a Közép-Magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület és a történelmi egyházak képviselőivel. Személyes egyeztetést folytatott a NIOK által szervezett konzultáción, amelyen többek között részt vettek az Európa Ház, a Századvég Alapítvány, a Levegő Munkacsoport és az Első Magyar Lobbi Szövetség képviselői. A Pallas Páholyban szervezett egyeztetésen több tucat szervezet képviseltette magát. Rétvári Bence közölte, hogy pozitív volt a javaslat fogadtatása, és előre mutatónak értékelték azt az egyes szervezetek. Különösen azt, hogy a kormány fontosnak tartja a civilek véleményét, és ennek deklarálására külön törvényben tervezi szabályozni ezt a kérdést. Hozzátette, hogy a konkrét észrevételek feldolgozása megkezdődött, arról, hogy végül mi épül be a végleges jogszabály-tervezetbe jövő héten születik döntés.
Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek