Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Konstruktív légkör és valódi párbeszéd jellemezte a fejlesztéspolitikai konzultációsorozat budapesti állomását

2010. október 22. 12:00, Rovat: Nemzetközi és EU-s híreink
Az új fejlesztéspolitikai rendszer országos konzultációsorozatának soron következő állomását 2010. október 21-én tartották Budapesten. A szakmai konzultációt Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár és Petykó Zoltán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke vezették. A konstruktív légkörben zajló, élénk érdeklődéssel övezett konzultáción mindkét vezető hangsúlyozta, hogy legfőbb cél a gazdaság fellendítése, a foglalkoztatás bővítésének elősegítése és a pályázói kör kiszélesítése. Ezek állnak a fejlesztéspolitikai rendszer fókuszában.

Nyikos Györgyi nyitó előadásában hangsúlyozta: a minisztérium partner kíván lenni minden olyan kezdeményezésben, melynek célja, hogy a hazai gazdasági élet szereplői – különös hangsúllyal a kkv szektor résztvevőire – első kézből, hiteles forrásból szerezhessenek információkat a tevékenységüket támogató, a munkahelyteremtést ösztönző, a fejlesztéseiket, növekedésüket elősegítő forrásokról. Hozzátette: a kormány célja biztosítani a hatékony információáramlást a szakmai és kormányzati szervek között, melynek eredményeként az Új Széchenyi Terv forrásait egyszerűbb és gyorsabb támogatási rendszer keretében lehet eljuttatni a pályázóknak.

A szakmai szervezetek konzultáción résztvevő képviselői üdvözölték a kormány második akciótervében megfogalmazott, fejlesztéspolitikai témájú kormányzati kezdeményezéseket, ugyanakkor jelezték: meglátásuk szerint az azonnali intézkedések meghozatala egy robogó autón történő kerékcseréhez hasonlítható – szükséges, de nehéz és roppant körültekintést igénylő vállalkozás. Ezen felvetéssel egyetértésben a házigazdák a beszélgetés során kiemelték: éppen ezért a konzultációsorozat befejeztével egy előre átgondolt – a szakma és pályázók javaslatait és észrevételeit is tartalmazó – koncepció alapján kívánják átdolgozni a jelenlegi pályázati rendszereket.

A kialakult párbeszéd során, az eseményen résztvevők mind egyetértettek abban, hogy az uniós pályázatokkal kapcsolatos eljárásrendek több ponton is módosításra szorulnak. A legtöbb észrevétel a pályázatok egyszerűsítésére és egységesítésére, a jogorvoslati eljárásokra és a közreműködő szervezetekre vonatkoztak. A konzultáción a meghívott vendégek jelezték: a szakértő szintű folyamatos konzultációk mellett remélik, hogy a megkezdett párbeszéd a jövőben is folytatódik majd a minisztérium, a fejlesztési ügynökség és a pályázók, szakmai szervezetek között.

Az Új Széchenyi Terv véglegesítését megelőző Nemzeti Konzultáció során, a tárca elektronikus úton továbbra is várja az észrevételeket, elgondolásokat, melyeket a palyazatkonzultacio@nfm.gov.hu e-mail címre küldhetnek a javaslattevők.

Az Új Széchenyi Terv, a magyar gazdaság talpraállításának és felemelkedésének programja 2011. január 15-én indul útjára.

Melléklet: fejlesztéspolitikai háttéranyag a sajtó munkatársai számára.

Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek