Civiljogi figyelő
Változások a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatkezelési rendszerében
2010. december 31., Rovat: Civiljogi figyelő
2011. január 1-jétől az ESZA Nonprofit Kft. átadja a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatainak kezelését a Wekerle Sándor Alapkezelőnek.
Elfogadták a jogalkotás új keretrendszerét
2010. november 24., Rovat: Civiljogi figyelő
Alapos átvilágítás után, komoly átalakításokat tervez a kormány a civil szférában
2010. november 15., Rovat: Civiljogi figyelő
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága felülvizsgálta a civil szervezetek működését szabályozó joganyagot és a tervek szerint jövő év elején kívánja benyújtani a Parlamentnek azt az új törvényt, amely újraszabályozza a civil szektor finanszírozását és a civil szervezeteknek adható kedvezmények körét és mértékét.
Rétvári Bence parlamenti államtitkár bejelentette, hogy több mint száz szervezet fogalmazott meg észrevételeket a társadalmi részvételről szóló törvény tervezetéhez a szerdai határidőig
2010. október 4., Rovat: Civiljogi figyelő
Törvénytervezet a jogszabály előkészítésben való társadalmi részvételről
2010. szeptember 29., Rovat: Civiljogi figyelő
"A jogszabályok előkészítésben való társadalmi részvételről szóló törvényről" címmel törvényjavaslatot terjeszt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Kormány elé. A törvénytervezet véleményezési határideje szeptember 29.
Tájékoztatás a 2010. rendelkező évi civil kedvezményezettek részére
2010. szeptember 8., Rovat: Civiljogi figyelő
A 2009. évi Szja 1 %-ának a felajánlásáról szóló, 2010. rendelkező évi nyilatkozatokban az adófizető magánszemélyek által érvényesen megjelölt civil kedvezményezettek részére az állami adóhatóság 2010. szeptember 1-ig juttatta el a felhívó-tájékoztató levelet, amelyben a szervezetek tájékoztatást kaptak a részükre felajánlott Szja 1 %-os összeg várható nagyságáról, és azon törvényi feltételekről, amelyek meglétét a levél kézbesítését követő 30 napon belül igazolniuk kell.
FELHÍVÁS Civil Szervezetek Képviselői, Munkatársai Részére
2010. július 23., Rovat: Civiljogi figyelő
Tisztelt Civil Kollégák!
Az elmúlt
évtizedek a civil társadalom számára rendkívül sok változást hoztak az
alapítványok, társadalmi szervezetek világában. Ezen változások olykor pozitív,
néha pedig negatív hatást gyakoroltak a szektorra. Összességében ugyanakkor
elmondható, hogy rendkívül terjedelmes az a joganyag, amely a szervezetek
működését, működtetését meghatározza.
Tájékoztatás jogszabály megjelenéséről
2010. június 10., Rovat: Civiljogi figyelő
Egyeztetés: A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény végrehajtásáról szóló 160/2003. (X. 7.) Korm. rendelet módosításáról
2010. március 10., Rovat: Civiljogi figyelő
Új jogszabály az alapítványokra vonatkozóan
2010. március 2., Rovat: Civiljogi figyelő
Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 8/2006-2010. számú állásfoglalása országos civil érdekképviseleti szervezet létrehozásáról
2010. február 22., Rovat: Civiljogi figyelő
A civil szervezetek törvényességi ellenőrzésének problémáit vizsgálta az ombudsman
2010. február 12., Rovat: Civiljogi figyelő
Egy hivatalához érkezett panaszbeadványban foglaltak alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa átfogó vizsgálatot indított a társadalmi szervezetek működését biztosító jogszabályok gyakorlati alkalmazhatóságának kérdéseivel, így különösen a civil szervezetek működésének törvényességi problémáival kapcsolatban. Az átfogó vizsgálat keretében különös figyelmet fordított a társadalmi szervezetek törvényességi felügyeletét ellátó ügyészség jogalkalmazási tapasztalatainak megismerésére.
Félmegoldás se
2010. január 25., Rovat: Civiljogi figyelő
Tájékoztatás jogszabály megjelenéséről
2009. december 21., Rovat: Civiljogi figyelő
Törvény az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról
2009. december 15., Rovat: Civiljogi figyelő
OGY - Elektronikus nyilvántartásba kerülnének az alapítványok
2009. november 17., Rovat: Civiljogi figyelő
Ügyfélkapus regisztráció – november 10-étől az APEH-nál is
2009. november 11., Rovat: Civiljogi figyelő
November 10-étől már az APEH Központi Ügyfélszolgálatain is regisztrálhatnak az adózók az Ügyfélkapu rendszerébe, mivel jogszabályváltozásból eredően az Okmányirodák mellett erre mostantól az APEH-nak is van jogosultsága.
Civil rendeletet alkottak Szentendrén
2009. október 27., Rovat: Civiljogi figyelő
Beszámolás a 2008-ban kiutalt SZJA 1%-ok felhasználásáról
2009. szeptember 14., Rovat: Civiljogi figyelő
KÖZLEMÉNY
2009. augusztus 25., Rovat: Civiljogi figyelő
Egyes kormányrendeleteknek az adminisztratív terhek csökkentését célzó módosításáról szóló 163/2009. (VIII. 6.) Korm. rendelet
2009. augusztus 11., Rovat: Civiljogi figyelő
Közlemény a személyi jövedelemadó 1 %-ából ez évben részesülni kívánó civil szervezetek köztartozásának rendezési módjáról
2009. július 28., Rovat: Civiljogi figyelő
A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló, többször módosított 1996. évi CXXVI. törvény 4. § (2) bekezdés d) pontja szerint - a további törvényi feltételeknek egyébként megfelelő - alapítványokat, társadalmi szervezeteket és közalapítványokat
ez évben sem illeti meg a nekik felajánlott Szja 1 %-os összeg akkor, ha
2009. augusztus 1. napja és a kedvezményezetti státusz igazolására szolgáló 0937A számú adatlap részét képező 0937A-01-es számú bizonylat (továbbiakban: 0937A-01-Nyilatkozat) keltének időpontja közötti időszakban, akár csak egy napig olyan lejárt esedékességű köztartozásuk állt fenn, amelyre fizetési halasztást vagy részletfizetési kedvezményt nem kaptak.
Stabilizálódik az NKA helyzete 2010-től
2009. július 27., Rovat: Civiljogi figyelő
Megszűnik a kulturális járulék
2009. június 8., Rovat: Civiljogi figyelő
Civil szervezetek jogkeresője 2009
2009. május 31., Rovat: Civiljogi figyelő
A civilek nagykorúsítása
2009. május 30., Rovat: Civiljogi figyelő
Megjelent az ÚTMUTATÓ a Nemzeti Civil Alapprogram 2008. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához című dokumentum
2009. április 29., Rovat: Civiljogi figyelő
Megjelent az ÚTMUTATÓ a Nemzeti Civil Alapprogram 2008. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához című dokumentum
A Nemzeti Civil Alapprogram tanácsi és kollégiumi tagjainak díjazásáról szóló SZMM miniszteri rendelet tervezete
2009. április 26., Rovat: Civiljogi figyelő
Legyen 2010-re klímatörvény!
2009. április 18., Rovat: Civiljogi figyelő
NCA Tanácsa elnökének közleménye
2009. április 16., Rovat: Civiljogi figyelő

