Gyorskeresés innen:
Irányelvek
A társadalmi párbeszéd intézményei 2010
2010. április 8., Rovat: Irányelvek
A társadalmi párbeszéd és érdekegyeztetés működő intézményei
2010 tavaszán készült az az összegzés, amely
egységes szerkezetben ismerteti a hazai társadalmi párbeszéd – mintegy száz
makro- és középszintű érdekegyeztető testülete, fóruma – főbb adatait,
betekintést ad azok működési gyakorlatába, és tájékoztatást ad a végzett munkáról.
A fejlesztéspolitikáról vitatkozott a GSZT
2010. február 12., Rovat: Irányelvek
2010. február 10-i ülésén a tavaly megkezdett fejlesztéspolitikai vitát
folytatta a tanács. Emellett beszámolót hallgatott meg a civil
szektorral kapcsolatos határozatának teljesüléséről.
Közlemény a 2008. rendelkező évi érvényes civil kedvezményezettekről
2009. január 16., Rovat: Irányelvek
Közlemény a jogszabályi feltételeknek megfelelő, ténylegesen támogatásban részesült
civil kedvezményezettek nevéről, adószámáról, székhelyéről, a 2008. évi állampolgári
rendelkezések együttes összegéről, valamint az érvényesen rendelkezők számáról.
2009. évi regisztrációs díj az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER)
2009. január 16., Rovat: Irányelvek
Értesítjük Önöket, hogy az Elektronikus Pályázatkezelési és
Együttműködési Rendszer (EPER) rendszerhasználati díját a Szociális és
Munkaügyi Minisztérium a 2009. évre vonatkozóan 3000 Ft-ban állapította
meg.
A Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) határozata a magyarországi civil szektorról
2008. december 14., Rovat: Irányelvek
A
Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) határozata a magyarországi civil
szektorról Második olvasatban tárgyalta, majd elfogadta a GSZT
december 2-án plenáris ülése a magyarországi civil szektor helyzetéről készült
határozat tervezetét. A határozatot munkabizottság készítette elő, melynek
vezetője Barabás Miklós, az Európa Ház igazgatója, a GSZT tagja volt. A
munkabizottság támaszkodott Dr. Kuti Éva, a GSZT számára készített szakértői
tanulmányának fő tanulságaira, valamint a több körben és több városban tartott
vitákon (köztük a GSZT június 30-i ülésén) elhangzott
javaslatokra.
Elindult az országos civil adatbázis
2008. április 8., Rovat: Irányelvek
A mai naptól a bíróságok központi honlapján, a www.birosag.hu oldalon mindenki számára kereshetővé válik valamennyi, az országos névjegyzékben szereplő társadalmi szervezet és alapítvány hatályos adata. Az adatbázist Lomniczi Zoltán, a Legfőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, illetve Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára közös kattintással indították el Budapesten.
Legyen egyszerűbb a civileknek!
2007. augusztus 24., Rovat: Irányelvek
Gyorsabb ügyintézés, egyszerűbb adatszolgáltatás, könnyebb elérés a civileknek. Mindezeket a múlt hét szerdán elfogadott kormányzati civil kapcsolatok fejlesztését szolgáló kormányhatározat tartalmazza, amely a Magyar Közlöny 2007/111. (VIII.23.) számában került kihirdetésre („Kormányzati civil kapcsolatok fejlesztését szolgáló egyes intézkedésekről szóló” 1065/2007 (VIII.23.) Korm. határozat).
A jövő év közepétől működő internetes oldalon a civil szervezetekre vonatkozó össze nyilvános információ megtalálható lesz
2007. augusztus 22., Rovat: Irányelvek
Civil információs portál létrehozásáról döntött a kormány, amelyen egy helyen elérhető lesz az összes központi pályázati kiírás, a készülő jogszabályok, a költségvetésből juttatott támogatások összege, valamint a szolgáltató hálózatok információi - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán. A jövő év közepétől működő internetes oldalon a civil szervezetekre vonatkozó össze nyilvános információ megtalálható lesz - mondta.
Civil információs bázist készítenek
2007. július 6., Rovat: Irányelvek
A kormány szívesen venné, ha nőne az egyének és a cégek adományozási kedve
A civilszervezetek átláthatóságát, az információáramlás hatékonyságát és az adminisztrációs terhek csökkentését célozza az az előterjesztés, amelyet a szociális tárca készített a kormány számára. A javaslat szerint a tárca információs portált épít ki az év végéig, ahol naprakészen elérhetők lesznek a pályázati információk, jogszabályok.
A civilszervezetek átláthatóságát, az információáramlás hatékonyságát és az adminisztrációs terhek csökkentését célozza az az előterjesztés, amelyet a szociális tárca készített a kormány számára. A javaslat szerint a tárca információs portált épít ki az év végéig, ahol naprakészen elérhetők lesznek a pályázati információk, jogszabályok.
A kormányzati civil kapcsolatok fejlesztését szolgáló egyes intézkedésekről
2007. június 12., Rovat: Irányelvek
A Kormány 2003-ban megtárgyalta a kormányzat civil stratégiájáról szóló előterjesztést. A Civil Stratégiában foglalt elvek mentén elkészült, és széles körű társadalmi egyeztetés keretében megvitatásra került a „Kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelvei” c. dokumentum. A Kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelveit a Társadalompolitikai Kabinet 2006. október 10-ei ülésén megtárgyalta és felkérte a minisztereket, hogy – feladat- és hatáskörükre tekintettel – készítsék el és küldjék meg az ágazati civil cselekvési tervre vonatkozó javaslataikat a szociális és munkaügyi miniszternek.
Társadalmi egyeztetés a civil kapcsolatokról - Külügyminisztérium
2007. március 8., Rovat: Irányelvek
A Kormány 2006. II. félévi munkatervében foglaltak szerint a Társadalompolitikai Kabinet 2006. októberében megtárgyalta, majd társadalmi vitára bocsátotta „A kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelvei„ című dokumentumot.
Az ÖTM Civilkapcsolati és Esélyegyenlőségi Osztály felhívása
2007. március 6., Rovat: Irányelvek
Tisztelt Civil Partnereink!
Tájékoztatunk minden érdekeltet, hogy véleményezés céljából közzétettük az ÖTM civil cselekvési tervének első tervezetét.
Kérjük, küldjék meg a tervezettel kapcsolatos észrevételeiket 2007. március 31-ig (VÁLTOZOTT) a civil@otm.gov.hu e-mail címre.
Tájékoztatunk minden érdekeltet, hogy véleményezés céljából közzétettük az ÖTM civil cselekvési tervének első tervezetét.
Kérjük, küldjék meg a tervezettel kapcsolatos észrevételeiket 2007. március 31-ig (VÁLTOZOTT) a civil@otm.gov.hu e-mail címre.
Az SZMM civil cselekvési tervének véleményezése
2007. március 6., Rovat: Irányelvek
Előkészült a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Civil Cselekvési terve a Kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelveihez kapcsolódóan, amelybe beépültek a korábban érkezett civil vélemények is.
Kérjük, hogy a dokumentummal kapcsolatos észrevételeiket 2007. március 31-éig a Társadalmi Párbeszéd és Civil Kapcsolatok Főosztály központi e-mail- (civil@szmm.gov.hu), vagy postacímére (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) megküldeni szíveskedjenek.
Kérjük, hogy a dokumentummal kapcsolatos észrevételeiket 2007. március 31-éig a Társadalmi Párbeszéd és Civil Kapcsolatok Főosztály központi e-mail- (civil@szmm.gov.hu), vagy postacímére (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) megküldeni szíveskedjenek.
a szerk.
Civil szervezetek véleménye
2006. november 27., Rovat: Irányelvek
A kományzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelvei c. dokumentum véleményezési határideje hamarosan lejár. Az eddig érkezett véleményeket az alábbi linkre kattintva érhetik el:
Letölthető dokumentumok/Irányelvek 2006/Civil szervezetek véleményei
Véleményeiket köszönjük!
Véleményeiket köszönjük!
a szerk.
A kormányzat támogatás nyújt egy erős civil társadalom kialakulásához
2006. november 2., Rovat: Irányelvek
A kormány tevékenyen részt kíván venni egy erős civil társadalom kialakításában, éppen ezért számos intézkedést kíván hozni a szektor hatékony működési feltétel-rendszerének megteremtésére - hangsúlyozta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium társadalmi párbeszéd és civil kapcsolatok főosztályának vezetője hétfőn Nyíregyházán, ahol egy konferencián ismertette a kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelveit.
Több teret a civileknek
2006. november 2., Rovat: Irányelvek
A jövőben nagyobb szerepet kell vállalniuk a civileknek a közszolgáltatásban, ehhez azonban meg kell teremteni a szektorsemleges finanszírozás feltételeit, vagyis nem az intézményeknek, hanem feladatokra kell adni a pénzt.
Civil konferencia
2006. november 2., Rovat: Irányelvek
Szombathely (tk) - Három nyugat-dunántúli megye több mint kétszáz nonprofit szervezetének képviselői jöttek el a tegnap [2006. október 27-én - a szerk.] az MMIK-ban rendezett Civil Partnerség Regionális Konferenciára.
A kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelvei
2006. október 19., Rovat: Irányelvek
A kormányzati civil kapcsolatok fejlesztésének irányelvei címmel a Szociális és Munkaügyi Minisztérium társadalmi vitára bocsátja a mellékelt dokumentumot, amelynek megvitatására regionális rendezvénysorozatot szervezünk a civil szolgáltató központok hálózatával együttműködésben.

