Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Pályázati felhívás a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében "Az önkéntesség elterjesztése" c. pályázati felhíváshoz

Pályázat célja

Az önkéntes tevékenység általános társadalmi megbecsültségének emelése. Az állampolgárok önkéntességre való hajlandóságának és az önkéntesek számának növelése, és ezzel párhuzamosan a lehetséges fogadó szervezetek felkutatása, információkkal való ellátása és képessé tétele önkéntesek fogadására. Az önkéntesek bevonásán keresztül a civil szervezetek, valamint az állami és önkormányzati intézmények kapacitásának növelése és az általuk nyújtott szolgáltatások minőségének emelése.

Konkrét cél: A B komponens nyertesei, azaz a megyei önkéntes centrumokat létrehozó szervezetek tevékenységének szakmai támogatása, koordinálása, szakmai együttműködésük megerősítése, valamint az ehhez szükséges szakmai anyagok kidolgozása és azok elérhetővé tétele számukra.

Korábban elszórtan valósultak meg önkéntes programok, a jelen fejlesztés célja az önkéntesség összehangolt fejlesztése, melynek koordinációja egy országos központ működése révén valósul meg.
Jelen kiírás két komponense (A és B) közötti szoros kapcsolat miatt javasoljuk, a pályázat megfelelő színvonalú elkészítéséhez nélkülözhetetlen, hogy a pályázók mindkét kiírás dokumentációját ismerjék!


A program elvárt eredményeként létrejönnek az önkéntes tevékenység szakmai standardjai, keretet és szakmai alapot szolgáltatva a B komponens nyerteseinek (megyei önkéntes centrumok) munkájához, annak érdekében, hogy - az összehangolt szakmai, kommunikációs és ügyviteli munka eredményeképpen - az önkéntes tevékenység ismertsége, elérhetősége és népszerűsége mind a lakosság mind pedig a lehetséges fogadó szervezetek körében egyaránt növekedjen.

Támogatható tevékenységek köre


1. A projekt megvalósításával összefüggő menedzsment és adminisztrációs tevékenység.
2. Projektelőkészítéshez kapcsolódó tevékenységek
3. A konstrukció céljának megvalósításához szükséges szakmai tevékenységek
4. A konstrukció céljának megvalósításához szükséges kommunikációs tevékenységek
5. A konstrukció céljának megvalósításához szükséges standardizált dokumentáció elkészítése (sablonok, formanyomtatványok stb.) országos felhasználás céljából

Pályázat benyújtása:

Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. (ESZA Kht)
1385 Budapest, Postafiók 818.

Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek