Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Az NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma pályázatot hirdet civil szervezetek működésének támogatására

A pályázat célja

A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja a civil szervezetek működéséhez való hozzájárulás, a projekteket- és szervezeteket megalapozó, kiszolgáló, fejlesztő és adminisztráló, a törvényeknek való megfelelést segítő és a szervezet cél szerinti tevékenységek érdekében felmerült kiadások támogatása.

Egyéb feltételek:

a)     Egy szervezet jelen pályázati felhívásra egy pályázatot nyújthat be, amelyre legfeljebb az igényelt összeg, de maximum 7 millió Ft adható. A döntéshozó a támogatást a kértnél alacsonyabb mértékben is megállapíthatja.

b)     A NCA Tanács döntése alapján egy szervezet összesen maximum 18 millió Ft támogatást kaphat az adott naptári évben kiírt NCA pályázatok forrásaiból, ebből legfeljebb 7 millió Ft lehet működési támogatás.

Támogatható kiadások

A támogatható működési kiadások körét a részletes pályázati útmutató 3.3. pontja tartalmazza.

Felhívjuk figyelmét, hogy a támogatás felhasználása során a három fősoron (A, B, C) felhasznált összeg lefelé korlátlan mértékben, felfelé legfeljebb 20%-kal térhet el a támogatási szerződésben jóváhagyottól, az ezt meghaladó eltérés minden esetben szerződésmódosítás köteles, továbbá új alsor nyitása is minden esetben szerződésmódosítás köteles. A Kedvezményezett legkésőbb a támogatási szerződésben rögzített időpontig kezdeményezheti a támogatási szerződés módosítását.

A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje

A benyújtás módja:

Azon szervezetek, amelyek 1 200 000 Ft vagy azt meghaladó támogatási összegre pályáznak, kizárólag elektronikus úton nyújthatják be pályázatukat!

A pályázat benyújtását megelőzően minden, regisztrációval nem rendelkező pályázónak (papíros pályázat és elektronikus pályázat beadás esetén is) a www.esza.hu honlapon regisztrálnia kell magát az internetes pályázatkezelő rendszerben (EPER), melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím). A regisztrációval és a Regisztrációs Nyilatkozat benyújtásával kapcsolatos információkat a pályázati útmutató 4.1. pontja tartalmazza.

Az internetes pályázatkezelő rendszerből kinyomtatható Regisztrációs Nyilatkozat szervezet képviselője által aláírt egy eredeti példányát postai úton vagy személyesen, egy naptári évben csak egyszer, legkésőbb az adott naptári évben elsőként beadott pályázat beadási határideje napján kell benyújtani!

Papíralapú pályázat esetén:  

A pályázat magyar nyelven, kizárólag az NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégium a által erre a pályázati célra és fordulóra kiadott pályázati programűrlapon nyújtható be. A programűrlap sem tartalmában, sem formájában nem változtatható. A pályázati dokumentációt a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az egyéb előírt dokumentumok becsatolásával kell benyújtani. Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti-, ünnep- vagy szabadnapra esik, a határidő csak az azt követő legközelebbi munkanapon jár le. 

Kérjük, hogy a pályázati programűrlap kitöltése során fordítson fokozott figyelmet a forrás és költségkalkulációs tábla (pályázati programűrlap 2. pont) kitöltésére. A forrás és a költség összesen oszlopainak meg kell egyeznie!

A pályázat mellékleteként papír alapon kell benyújtani az alábbi dokumentumokat:

a.     Az EPER-ből kinyomtatható Regisztrációs Nyilatkozat szervezet képviselője által aláírt egy eredeti példánya  

Egy naptári évben csak egyszer kell benyújtani, legkésőbb az adott naptári évben elsőként beadott pályázat beadási határideje napján.

b.      A létesítő okiratnak a szervezet képviselője által hitelesített másolata (pályázati útmutató 4.7. pontja)

Amennyiben a pályázó a létesítő okirat másolatát korábbi NCA pályázaton már benyújtotta, és az elutasítás oka nem az adott melléklet hiánya vagy formai hibája volt, illetve annak adattartalmában nem történt változás, ezen dokumentum ismételt csatolása nem szükséges. (A korábban benyújtott dokumentumról a pályázati programűrlapon nyilatkozni kell!) 

c.      Az előző évről szóló számviteli beszámoló egyszerű másolata (fénymásolat) (pályázati útmutató 4.2. pontja)

Amennyiben már rendelkezésre áll a 2009. évi, akkor az, ennek hiányában a 2008. évi.  

A számviteli beszámoló egyszerű másolatát (fénymásolat) minden naptári évben egyszer, legkésőbb az első benyújtott pályázat beadási határidejéig kell megküldeni. Amennyiben a pályázó számviteli beszámolójának egyszerű másolatát 2010-ben NCA pályázaton már benyújtotta és az elutasítás oka nem az adott melléklet hiánya vagy formai hibája volt, ezen dokumentum ismételt beküldése nem szükséges. (A korábban benyújtott dokumentumról a pályázati programűrlapon nyilatkozni kell!)

d.      A pályázóval működési feltételeket közösen biztosító szervezetekkel kötött megállapodások (ha van ilyen).

e.      Szövetségek, ernyőszervezetek, érdekképviseletek, civil társulások és szakmai gyűjtőszervezetek esetén a tagszervezetek listája, mindegyiküknél feltüntetve, hogy jogi személy-e (az NCA Tanács I. számú támogatási elve alapján).

f.       Azon civil szervezetek esetében, amelyek a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 3. § (3) bekezdése szerint a 2010. évben a költségvetési törvény alapján közvetlenül, nevesítve részesülnek támogatásban az állami költségvetésből, az e célra megkötött támogatási szerződésnek a szervezet képviselője által hitelesített másolata.

g.      Közfeladatot ellátó pályázó esetében az erre vonatkozó megállapodásnak a szervezet képviselője által hitelesített másolata.

A papíralapú pályázatot és mellékleteit 1 eredeti és 2 másolati, egymástól külön rendezett és lefűzött példányokban, egy, zárt borítékban vagy csomagban kell benyújtani. Az eredeti példányt „eredeti” felirattal kell megjelölni, és ebben az eredeti adatlapokat kell elhelyezni. A mellékleteken kérjük feltüntetni a pályázó szervezet nevét. A Regisztrációs Nyilatkozatot és a pályázatot együttesen is be lehet nyújtani a Kezelőszervezethez.

Fontos! Postán benyújtott pályázatok és dokumentumok esetén az elbíráláskor a postai bélyegző dátumát vesszük figyelembe!

E-pályázat esetén:

Az elektronikus pályázat beadását a pályázati útmutatóban (útmutató 4.3. pont) rögzített módon kell elvégezni. Az internetes pályázati programűrlapot a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz az internetes pályázati programűrlap minden kérdésére választ adva és az alábbi mellékletek elektronikus becsatolásával kell benyújtani:

a.      A létesítő okiratának oldalhű digitális másolatát (pályázati útmutató 4.7. pontja) az EPER Dokumentum beküldő menüpontjában csatolhatja pályázatához.

Amennyiben a pályázó a létesítő okirat másolatát korábbi NCA pályázaton már benyújtotta, és az elutasítás oka nem az adott melléklet hiánya vagy formai hibája volt, illetve annak adattartalmában nem történt változás, ezen dokumentum ismételt csatolása nem szükséges. (A korábban benyújtott dokumentumról a pályázati programűrlapon nyilatkozni kell!)

b.      Az előző évről szóló számviteli beszámoló oldalhű digitális másolatát (pályázati útmutató 4.2 pontja) az EPER Dokumentum beküldő menüpontjában csatolhatja pályázatához.

Amennyiben már rendelkezésre áll a 2009. évi, akkor az, ennek hiányában a 2008. évi.  

A számviteli beszámoló egyszerű másolatát (fénymásolat) minden naptári évben egyszer, legkésőbb az első benyújtott pályázat beadási határidejéig kell megküldeni. Amennyiben a pályázó számviteli beszámolójának egyszerű másolatát 2010-ben NCA pályázaton már benyújtotta és az elutasítás oka nem az adott melléklet hiánya vagy formai hibája volt, ezen dokumentum ismételt beküldése nem szükséges. (A korábban benyújtott dokumentumról a pályázati programűrlapon nyilatkozni kell!)

c.      A pályázóval működési feltételeket közösen biztosító szervezetekkel kötött megállapodások (ha van ilyen).

d.      Szövetségek, ernyőszervezetek, érdekképviseletek, civil társulások és szakmai gyűjtőszervezetek esetén a tagszervezetek listája, mindegyiküknél feltüntetve, hogy jogi személy-e (az NCA Tanács I. számú támogatási elve alapján).

e.      Azon civil szervezetek esetében, amelyek a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény 3. § (3) bekezdése szerint a 2010. évben a költségvetési törvény alapján közvetlenül, nevesítve részesülnek támogatásban az állami költségvetésből, az e célra megkötött támogatási szerződésnek a szervezet képviselője által hitelesített másolata.

f.       Közfeladatot ellátó pályázó esetében az erre vonatkozó megállapodásnak a szervezet képviselője által hitelesített másolata.

Továbbá e-pályázat esetén is postai úton meg kell küldeni

g.      Az EPER-ből kinyomtatható Regisztrációs Nyilatkozat szervezet képviselője által aláírt egy eredeti példányát.

Egy naptári évben csak egyszer kell benyújtani, legkésőbb az adott naptári évben elsőként beadott pályázat beadási határideje napján.

Beadási határidő: 2010. március 16. 24.00 óra

Határidőben benyújtott pályázatokra vonatkozó szabályokat a részletes pályázati útmutató 3.5. pontja tartalmazza.

A beadás helye

A papíralapú pályázatot és a Regisztrációs Nyilatkozatot az alábbi postacímre kell beküldeni:

ESZA Nonprofit Kft. Hazai Programigazgatóság

1590 Budapest, Pf.: 102.

 

vagy személyesen leadni legkésőbb a beadási határidő napján 16.00 óráig az alábbi címen:

ESZA Nonprofit Kft. Hazai Programigazgatóság

1134 Budapest, Váci út 45. „C” épület, II. emelet

Csak az ajánlott küldeményként vagy tértivevénnyel postára adott dokumentumok esetében bírálunk el panaszokat!

Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati kategória kódját!

Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
SZMM honlap
SZMM honlap
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek