Az NCA Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma pályázatot hirdet társadalmi kohéziót erősítő programok támogatására
A pályázat célja
Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja a civil szervezetek tartós területi és/vagy szakmai együttműködésének előmozdítása, továbbfejlesztése, a hosszú távú kapcsolatrendszerek megalapozása, valamint az ehhez szükséges feltételek javítása, különös tekintettel az alább részletesen megfogalmazott közhasznú tevékenységekre:
Társadalmi kohéziót erősítő, a demokrácia és a társadalmi összefogás fejlesztésére szolgáló konzorciumban megvalósítandó programok, amelyek hozzájárulnak az állampolgári részvétel erősítéséhez és az összetartó, befogadó társadalom létrejöttéhez. Településeken megfogalmazott társadalmi problémák megoldása, közösségi terek létrehozásával kapcsolatos teendők elindítása, végrehajtása, jó gyakorlatok összegyűjtése a társadalmi összefogás területein.
A támogatási időszak és a támogatás formája
A támogatás a pályázó által a pályázatban megjelölt, 2010. június 1. és 2011. május 31. között megvalósuló, az 1. pontban részletezett tartalmú tevékenységének gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújtott vissza nem térítendő támogatás.
A pályázatban csak a pályázó által meghatározott támogatási időszakot terhelő költségekre vonatkozó számlák számolhatók el, melyek pénzügyi teljesítésének az elszámolási időszak végéig meg kell történnie. Az elszámolás részletes szabályai a pályázati útmutató 11. pontjában találhatóak.
A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje
Kizárólag elektronikus pályázat benyújtására van lehetőség!
A benyújtás módja:
A pályázat benyújtását megelőzően minden regisztrációval nem rendelkező pályázónak (elektronikus pályázat beadás esetén is) a www.esza.hu honlapon regisztrálnia kell magát az internetes pályázatkezelő rendszerben (EPER), melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím). A regisztrációval és a Regisztrációs nyilatkozat benyújtásával kapcsolatos információkat a pályázati útmutató 4.1. pontja tartalmazza.
Az internetes pályázatkezelő rendszerből kinyomtatható Regisztrációs Nyilatkozat szervezet képviselője által aláírt egy eredeti példányát postai úton vagy személyesen, egy naptári évben csak egyszer, legkésőbb az adott naptári évben elsőként beadott pályázat beadási határideje napján kell benyújtani!
Az elektronikus pályázat beadását a pályázati útmutató 4.3. pontjában rögzített módon kell elvégezni. Az internetes pályázati programűrlapot a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz az internetes pályázati programűrlap minden kérdésére választ adva és az alábbi mellékletek elektronikus becsatolásával kell benyújtani:
a. a létesítő okiratának oldalhű digitális másolatát (pályázati útmutató 4.7.1. pontja) az EPER Dokumentum beküldő menüpontjában csatolhatja pályázatához.
Amennyiben a pályázó a létesítő okirat másolatát korábbi NCA pályázaton már benyújtotta, és az elutasítás oka nem az adott melléklet hiánya vagy formai hibája volt, illetve annak adattartalmában nem történt változás, ezen dokumentum ismételt csatolása nem szükséges. (A korábban benyújtott dokumentumról a pályázati programűrlapon nyilatkozni kell!)
b. a támogatás igénylésének évét megelőzően közhasznúsági nyilvántartásba vett szervezet esetén a közhasznúsági jelentés oldalhű digitális másolatát, a támogatás igénylésének évében közhasznúsági nyilvántartásba vett szervezet esetén az előző évről szóló számviteli beszámoló oldalhű digitális másolatát (pályázati útmutató 4.5.2. pontja) az EPER Dokumentum beküldő menüpontjában csatolhatja pályázatához.
Amennyiben már rendelkezésre áll a 2009. évi, akkor az, ennek hiányában a 2008. évi.
A közhasznúsági jelentés oldalhű digitális másolatát minden naptári évben egyszer, legkésőbb az első benyújtott pályázat beadási határidejéig kell megküldeni. Amennyiben a pályázó közhasznúsági jelentésének oldalhű digitális másolatát 2010-ben NCA pályázaton már benyújtotta az EPER rendszeren keresztül és az elutasítás oka nem az adott melléklet hiánya vagy formai hibája volt, ezen dokumentum ismételt beküldése nem szükséges. (A korábban benyújtott dokumentumról a pályázati programűrlapon nyilatkozni kell!)
c. Bíróság által bejegyzett civil szervezettel/szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás/megállapodások oldalhű digitális másolata, amely/amelyek tartalmazzák a partnerek programra vonatkozó konkrét, vállalt feladatait (Lásd a mellékelt mintát a kiírás végén.) (nem hiánypótolható dokumentum!)
(A pályázat hiánypótlási felhívás nélkül érvénytelen, amennyiben a benyújtott pályázathoz nem csatolják az együttműködési megállapodást!)
A csatolt együttműködési megállapodás a pályázat szempontjából nem vehető figyelembe, ha nem a jelen pályázati cél megvalósítása érdekében jött létre.
Figyelem! Az együttműködési megállapodás nem azonos a programba bevont egyéb civil, állami, önkormányzati és üzleti szervezetek szándéknyilatkozatával (lásd d. pont)!
d. Önkormányzatokat is érintő projektek esetén: az illetékes önkormányzat támogató nyilatkozatának oldalhű digitális másolata
e. a programba bevont egyéb civil, állami, önkormányzati és üzleti szervezetek felsorolásának, részvételi szándéknyilatkozatának oldalhű digitális másolata (ha van ilyen)
f. az együttműködésre vonatkozó egyéb fontos dokumentum oldalhű digitális másolatát (pl. szerződés, megállapodás, közös tevékenység egyéb dokumentuma) (ha van ilyen)
Továbbá postai úton meg kell küldeni
g. az EPER-ből kinyomtatható Regisztrációs Nyilatkozat szervezet képviselője által aláírt egy eredeti példányát.
Egy naptári évben csak egyszer kell benyújtani, legkésőbb az adott naptári évben elsőként beadott pályázat beadási határideje napján.
6.2. Beadási határidő: 2010. április 19., 24.00 óra
Határidőben benyújtott pályázatokra vonatkozó szabályokat a részletes pályázati útmutató 3.5. pontja tartalmazza.
A beadás helye
A Regisztrációs Nyilatkozatot az alábbi postacímre kell beküldeni:
ESZA Nonprofit Kft. Hazai Programigazgatóság
1590 Budapest, Pf.: 102.
vagy személyesen leadni legkésőbb a beadási határidő napján 16.00 óráig az alábbi címen:
ESZA Nonprofit Kft. Hazai Programigazgatóság
1134 Budapest, Váci út 45. „C” épület, II. emelet
Csak ajánlott küldeményként vagy tértivevénnyel postára adott dokumentumok esetében bírálunk el panaszokat!
Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati kategória kódját!

