Gyorskeresés innen:
Kétoldalú TéT együttműködés 2008-2010
A pályázat célja és prioritásai
- A világ élvonalába tartozó egyetemi tudományos és technológiai innovációs központok, tudásközpontok fejlesztésének támogatása a nemzetközi kétoldalú TéT kapcsolatok eszközeivel.
- Ezen központok nemzetközi együttműködéseinek támogatása annak érdekében, hogy azok alapjául szolgálhassanak későbbi nemzetközi nagyprojekt együttműködéseknek.
- A kutatók nemzetközi TéT hálózatokba és együttmőködésekbe való bekapcsolódásának, szakmai fejlődésének elősegítése.
- A közfinanszírozású kutatóhelyek és a vállalkozások szerves kapcsolódásának elősegítése, a kis- és közepes vállalkozások nagyobb arányú részvétele a kétoldalú TéT együttműködésekben.
- Kiemelt TéT rendezvények megvalósulásának elősegítése.
A kutatócseréknek elő kell segítenie:
- rövid- és középtávon gazdaságilag hasznosítható, két- vagy többoldalú nemzetközi K+F együttműködés keretében megvalósuló nagyprojektek előkészítését,
- rövid- és középtávon gazdaságilag hasznosítható K+F projektek indításának előkészítését,
- a fiatal kutatók (pl. egyetemi és Ph.D. hallgatók, pre- és posztdoktorok) nemzetközi tapasztalatszerzésének előmozdítását, és ezen keresztül hozzájárulás a kutatói életpályamodell megszilárdulásához és a kutatói munkahelyteremtéshez,
- a külföldön dolgozó magyar származású kutatók hazatérésének és szakmai beilleszkedésének elősegítését, hazai szakmai kapcsolataik erősítésén keresztül.
- a kutatók nemzetközi TéT hálózatokba és együttműködésekbe való bekapcsolódásának
lehetőségét, a hazai kutatás-fejlesztés nemzetközi versenyképességének növelését, - a közfinanszírozású kutatóhelyek és a vállalkozások szerves kapcsolódásának elősegítését, a kis- és közepes vállalkozások nagyobb arányú részvételét a kétoldalú TéT együttműködésekben.
A teljes támogatás keretösszege: 80 millió Ft/év
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatás időtartama : Max. 24 hónap
A támogatás maximális mértéke: 10 millió Ft/projekt
Az elszámolható költségek köre:
• külföldi beutazó kutatónak járó napi, illetve havi ellátmány,
• magyar kiutazó kutatónak járó utazási, beteg és balesetbiztosítási költségei,
• Magyarországon, illetve külföldön megrendezendő kiemelt TéT rendezvények költségei
A pályázatok benyújtása folyamatos:
TéT Alapítvány
Budapest
Pf. 38
1255
A borítékra kérjük ráírni: Magyar- TéT pályázat


