Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Pályázati felhívás a védelmi és biztonsági ipar versenyképességének növelése céljából megvalósuló termék- és technológiafejlesztési beruházások támogatására

A pályázat célja


A pályázat célja olyan új termékek, termékhez kapcsolódó szolgáltatások, vagy technológiák  létrehozására, vagy meglévők továbbfejlesztésére  irányuló tevékenység támogatása, amelyeket a honvédelmi, a nemzetbiztonsági, vagy a rendvédelmi és rendészeti szervek igényeire fejlesztettek ki, továbbá a NATO beszállításokhoz, az Egységes Európai Hadfelszerelési Piacra (EDEM) jutáshoz, vagy a vásárolt haditechnikai eszközökhöz való magyar beszállítások teljesítéséhez szükségesek, a szakterület exportját, foglalkoztatási képességét, vagy hozzáadott értékét jelentősen növelik.

Pályázati feltételek

1.    A védelmi és biztonsági ipar versenyképessége növelésének támogatására vonatkozó pályázatot a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló 2005. évi CIX. törvény hatálya alá tartozó, valamint  az EU 7 Keretprogram által definiált biztonsági területekhez tartozó termék előállítását, termékhez kapcsolódó szolgáltatás fejlesztését, vagy a termék előállítási technológiájának fejlesztését eredményező beruházás támogatására lehet benyújtani, amennyiben a pályázat tárgyát alkotó tevékenységet:

- a honvédelmi, a nemzetbiztonsági, vagy a rendvédelmi és rendészeti szervek igényeire fejlesztették ki, és/vagy
 - a NATO beszállításokhoz, az Egységes Európai Hadfelszerelési Piacra (EDEM) jutáshoz, vagy
- a vásárolt haditechnikai eszközökhöz való magyar beszállítások (direkt offset) teljesítéséhez szükségesek, valamint
- a szakterületi exportot és foglalkoztatási képességet, illetve a hozzáadott érték jelentős növelését eredményezik, illetve azokat elősegítik.

2.    Ha a pályázó egy olyan gazdaságilag oszthatatlannak minősülő fejlesztéshez igényel támogatást, amely egy nagyobb, összetett fejlesztési program műszakilag elkülöníthető része, akkor a pályázatában meg kell jelölnie az összetett fejlesztési program azon kisebb egységét (projekt), amelynek megvalósításához a támogatást igényli.


3.    A támogatott beruházásnak a támogatási szerződés megkötésétől számított két éven belül meg kell valósulni.


4.    Nem részesülhet támogatásban az a beruházás, amely:

- a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium valamely előirányzatának terhére más pályázat keretében már támogatást kapott;
- nem felel meg a környezetvédelmi és egyéb hatósági előírásoknak.


5.    A támogatást már megkezdett beruházásra nem lehet igényelni. A pályázat szempontjából a beruházás megkezdési időpontjának számít:

az átvevő (pályázati kedvezményezett) által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag, termék stb. szállítását igazoló okmányon (gép, berendezés, anyag, termék beszerzését tartalmazó projekt esetén);
a megvalósításra megkötött első szerződés létrejöttének napja (egyéb tevékenységhez kapcsolódó projekt esetén);
  az egyes célterületeknek (építés vagy gépbeszerzés) megfelelő tevékenységek kezdési időpontjai közül a legkorábbi időpont (amennyiben a pályázati projektet több célterületre kiterjedően valósítják meg);


6.    A támogatás csak ahhoz a programhoz, vagy projekthez nyújtható, amely a pályázó – dokumentált – személyi és tárgyi feltételeinek ismeretében, továbbá a megvalósítási- és az üzleti tervhez kapcsolódó gazdasági számítások alapján nagy valószínűséggel a számított megtérülési időn túl is életképesnek bizonyul.


7.    A pályázóknak vállalni kell, hogy a létrehozott beruházást meghatározott ideig az eredeti célkitűzéseknek megfelelően működteti. Ez az időtartam a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő (a továbbiakban: mikro-, kis- és középvállalkozás) pályázó esetében 3 év, egyéb pályázó esetében pedig 5 év.


A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázathoz készített adatlapon nyújtható be. Az adatlapnak akár tartalmi, akár formai megváltoztatása a pályázatból való automatikus kizárást vonja maga után!

Az adatlapot a pályázati útmutató X. fejezetében közölteknek megfelelően kell kitölteni és az 1. sz. mellékletében megjelölt egyéb dokumentumok csatolásával benyújtani.

A pályázati adatlap és az útmutató az NFGM internet honlapjáról (www.nfgm.gov.hu) letölthető, vagy térítésmentesen beszerezhető a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Befektetési és Védelemkoordinációs Főosztályán (1054 Budapest, Honvéd utca 13-15.). 
A cégszerűen aláírt pályázatot 5 példányban (1db eredeti és 4 db ezen eredeti példányról készült másolat), zárt borítékban, ajánlott küldeményként a következő címre kell beküldeni, vagy munkaidőben (8 – 16 óra között) személyesen leadni:


Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
Befektetési és Védelemkoordinációs Főosztály
Kódszám: VBI–1
1054 Budapest, Honvéd utca 13-15.


A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát (VBI–1), a pályázó nevét és címét, valamint a „Nem nyitható fel a hivatalos pályázatbontás előtt” szöveget. A beérkezett pályázati anyagot a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium bizalmasan kezeli.

Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
SZMM honlap
SZMM honlap
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek