Civil szervezeti kereső ---- Név:
A Civil Információs Portál átalakítás alatt áll. Megértésüket köszönjük!
Gyorskeresés innen:

Pályázati felhívás "A korai beavatkozást középpontba helyező Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzetű térségekre ( pályázat benyújtása: 2008.12.29-től)

Támogatás célja

A pályázati konstrukció alapvető célja olyan helyi Biztos Kezdet programok megvalósítása, amelyek a helyi szükségletekhez igazodóan hatékonyan segítik a szegénységben élő 0-5 éves gyerekek fejlődését, és ezáltal hozzájárulnak a szegénység újratermelődésének megakadályozásához.

A program során el kell érni, hogy a résztvevő tanköteles korba érő (5 éves) gyermekek
a veleszületett képességeik optimumát elérjék a minden fejlődési területet érintő
(mozgás, értelem, érzelem, nyelv és kommunikáció, észlelés), szakmailag megalapozott
emberi és tárgyi környezet biztosításával.

Támogatható tevékenységek köre


1. Gyerekek képességeinek kibontakoztatása
2. Szülőkkel való együttműködés
3. Közösségi részvétel erősítése, a program integrálása
4. Szakemberek közötti együttműködés
5. Részvétel a TÁMOP-5.2.1 kiemelt projekt képzésein, mentorokkal való
együttműködés

A Támogatható tevékenységek részletes leírása a Pályázati útmutató C1 pontjában
található.

Projekt területi korlátozása


A projektet kizárólag a konvergencia régiók valamelyikében lehet megvalósítani. (Észak-
Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-
Dunántúl)

A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje


A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati adatlapon, elektronikusan és papír alapon nyújtható be. A projekt adatlap sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható.


A pályázatot és a csatolandó mellékelteket 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat), valamint további 1 elektronikus példányban (kizárólag CD/DVD lemezen), zárt csomagolásban, ajánlott küldeményként vagy gyorspostai szállítás igénybevételével kell beküldeni.
A pályázatot az alábbi címre kérjük eljuttatni:

Társadalmi Megújulás Operatív Program
Kódszám: TAMOP-5.2.2/08/1
Közreműködő Szervezet:
ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda
Társadalmi Szolgáltató Kht. (ESZA Kht.)
1385 Budapest, Postafiók 818.

Nyomtatási kép
Civil adatkereső
Adószámkereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
Statisztikai számjelkereső Adótörzsszám: adószám első 8 számjegye
nonprofit.hu kereső Név: kérjük ékezet nélkül írja be
NCA pályázatok
Adjon egy részt a civileknek!
Adjon egy részt a civileknek!
MTI hírek