Gyorskeresés innen:
Magas hozzáadott értékű tevékenységek munkahelyteremtő beruházásainak támogatása
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 18. §-a, továbbá a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alap-ból (a továbbiakban: MPA) foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 18., 18/A. és 18/B. §-ai alapján - az MPA foglalkoztatási alaprésze központi keretéből - a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) pályázatot hirdet
magas hozzáadott értékű tevékenységek
munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.

A pályázat keretében rendelkezésre álló keretösszeg: 200 millió Ft.
A pályázat forrása: Az MPA foglalkoztatási alaprésze központi kerete, amely európai uniós támogatást nem tartalmaz.
A pályázat célja: Új munkahelyek létrehozásának ösztönzése az olyan humántőke-igényes gazdasági ágazatokban, ahol az üzleti tevékenység létrehozását, bővítését célzó - viszonylag kevés tárgyi eszköz beszerzésével járó - beruházás megvalósításával jelentős számú, főképp kvalifikált munkaerő, többek között diplomás fiatal tartós foglalkoztatására nyílik lehetőség.
A pályázók köre: Olyan belföldi székhelyű jogi személyek (kivéve költségvetési szervek), jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók, továbbá magyarországi te-lephelyű Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül székhellyel rendelkező jogi személyek, amelyek/akik
• információ-technológiai,
• pénzügyi- számviteli- üzletviteli szolgáltató, tanácsadó
• telefonos ügyfélszolgálati
profillal rendelkeznek, és e területek valamelyikén beruházást terveznek. A támogatható tevé-kenységi köröket a pályázati útmutató 1. sz. melléklete tartalmazza.
A támogatás jogcímei, kategóriái:
1. kategória:
a Rendelet 18. § (1) bekezdés a) pontja alapján regionális beruházáshoz kapcsolódó munkahelyteremtő támogatás, amely az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regi-onális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) 1. sz. melléklete szerint „BAA. Munkahelyteremtő beruházási cél” támogatási kategóriának felel meg, vagy
2. kategória:
a Rendelet 18. § (1) bekezdés b) pontja alapján munkahely létesítéséhez kapcsolódó támogatás, amely a Kormányrendelet 1. sz. melléklete szerint „ADA. Munkahelyte-remtés” támogatási kategóriát jelent.
A fenti két kategória közül a pályázati feltételeknek megfelelő munkaadók - a későbbiekben részletezett eltérő kötelezettségvállalás figyelembevételével - bármelyikre pályázhatnak, de a pályázatban szereplő projekthez minden esetben csak az egyik jogcímen igényelhetnek támo-gatást.
A támogatás mindkét jogcím esetében a beruházás kapcsán felmerülő személyi jellegű kiadá-sok e pályázat keretében meghatározott költségeihez igényelhető.
Nem vehet részt a pályázaton: Az a szervezet/személy, amely/ aki
• a Kormányrendelet 1. § 11. pontjában meghatározott érzékeny ágazatokhoz tartozik,
• a Kormányrendelet 1. § 18. pontja szerinti nagyberuházást valósít meg, illetve, ameny-nyiben a támogatással a vállalkozás részére a 2002/2004/EK rendelet alapján három éven belül nyújtott foglalkoztatási támogatás összege meghaladná a 2204/2002/EK rendelet 9. cikk (2) bekezdésében meghatározott 15 millió eurónak megfelelő forint összeget,
• csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt áll,
• a pályázatában szereplő projekt megvalósítása során a Kormányrendelet 1. sz. mellék-letében szereplő „BAB. Egyéb beruházási cél” támogatási kategóriában ingatlanvásár-láshoz, ingatlanépítéshez, tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzéséhez az MPA-ból munkahelyteremtő támogatást igényelt vagy kapott,
• a pályázatban feltüntetett beruházását, illetve a létszámfelvételt a támogatásra való jo-gosultságról szóló írásbeli értesítés átvételének napján, vagy azt megelőzően meg-kezdte,
• lejárt esedékességű, adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással rendelkezik, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,
• az MPA-ból, valamint az Aktív foglalkoztatási célok támogatása fejezeti kezelésű elő-irányzatból (a továbbiakban: AFC) a pályázatban szereplő beruházáshoz a pályázat benyújtásának hónapját megelőző 3 évben munkahelyteremtő beruházási támogatás-ban részesült,
• az MPA-ból, valamint az AFC-ből a pályázat benyújtásának hónapját megelőző
3 évben elnyert munkahelyteremtő támogatásokkal kapcsolatos kötelezettségét határ-időre nem teljesítette,
• nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában meghatározott feltételeinek, illetőleg ezen feltételek teljesülésének igazolására nem, vagy nem a külön jogszabályban meghatározott mó-don kerül sor,
• a pályázat benyújtását megelőző féléves időszakban a beruházás helye szerinti regio-nális munkaügyi központ (a továbbiakban: munkaügyi központ) illetékességi terü-letén csoportos létszámcsökkentést hajtott végre, vagy a pályázat benyújtásának idő-pontjában ilyen eljárást megkezdett, és azt nem kívánja megszüntetni.
A pályázaton való részvétel feltételei: Pályázni csak olyan beruházással lehet, amely esetében a pályázó:
• a beruházás foglalkoztatással érintett szakaszát legkésőbb 2007. június 30-ig befejezi,
• a beruházáshoz kapcsolódó foglalkoztatást legkésőbb 2007. augusztus 1-jével meg-kezdi,
• a beruházásban érintett telephelyen - több telephely esetén telephelyenként - legalább 5 új munkahelyet létesít,
• a beruházás megkezdésekor a szükséges jogerős hatósági engedélyekkel rendelkezik,
• a támogatás iránti pályázatát a beruházás, illetve a létszámfejlesztés megkezdése előtt benyújtja,
• az üzleti tervében kellően alátámasztja a stabil piaci háttér meglétét,
• meggyőzően bemutatja a tervezett tevékenység során bevezetésre kerülő technika, technológia korszerűségét, magas hozzáadott értékűségét, a projekt hasznosságát, a te-lepülésen betöltött szerepét, továbbá az új munkahelyek létrehozásához kapcsolódó beruházást,
• a tervezett létszámbővítés megvalósítását követően a beruházásban érintett telephelyen a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő átlaglétszámára és a létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára külön-külön és együttvéve, éves átlagos sta-tisztikai állományi létszámként,
1. kategória („BAA. Munkahelyteremtő beruházási cél” támogatási kategória) esetében legalább 5 évig, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozás esetében legalább 3 évig,
2. kategória (ADA. Munkahelyteremtés” támogatási kategória) esetében legalább 3 évig, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozás esetében legalább 2 évig
folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal, amelybe beleszámít a támogatás kifi-zetésével érintett időszak is,
• vállalja, hogy a támogatás időpontjától kezdődően az új munkavállalók 2 éves bérkölt-ségének legalább 25 %-át saját forrásból biztosítja, amelybe az államháztartás alrend-szereiből nyújtott támogatás, valamint a bankhitel nem számítható be,
• a támogatás odaítélése esetére a hatósági szerződés aláírásának dátumától a vállalt foglalkoztatási kötelezettség időtartamának végéig, továbbá az azt követő záró-beszámoló elfogadásának napjáig tartó időtartamra megfelelő fedezetet ajánl fel, amely lehet az odaítélt támogatás összegének,
o 120 %-át jelentő, feltétel nélküli és visszavonhatatlan bankgarancia, vagy biz-tosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezesi kötelezvény, vagy
o 150 %-át kitevő per-, tehermentes, forgalomképes és nem lakás céljára szolgá-ló ingatlan,
• a pályázatban megjelölt összegnél kevesebb támogatás megállapítása esetén a döntés-ről szóló értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül nyilatkozik arról, hogy
o vállalja-e a pályázatában szereplő létszámbővítés változatlan formában történő megvalósítását, vagy
o a létszámbővítésre vonatkozó tervét a rendelkezésre álló összegek figyelembe-vételével átdolgozza, és csökkentett formában valósítja meg.

További információk: www.szmm.gov.hu>>