Gyorskeresés innen:
Civil Partnerség 2007
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) pályázatot hirdet
Civil Partnerség 2007 címmel.
Civil Partnerség 2007 címmel.
1. A pályázat célja
Olyan civil szervezetek támogatása, melyek tevékenysége az ÖTM által ellátott feladatrendszerhez illeszkedően eredményesen segíti az állami és az önkormányzati szerveket feladataik ellátásában, vagy más fontos, az előzőekhez kapcsolódó társadalmi igényt elégítenek ki.
Támogatási jogcímek:
a) az emberi és kisebbségi jogvédelemmel, az esélyegyenlőség előmozdításával, közigazgatás-fejlesztéssel és korszerűsítéssel, területfejlesztéssel, turizmussal, lakás- és építésüggyel, szabadidősporttal kapcsolatos projektek, programok támogatása;
b) az előzőekben felsorolt területeken tudományos kutatás támogatása, módszertan kidolgozásának ösztönzése;
c) szerződéses feladatellátás (átvállalás) ösztönzése.
Nem támogatható: az a pályázati cél, amely részben vagy teljes egészében ingatlannal (beruházás, vásárlás, bővítés, felújítás stb.), illetve csak eszközbeszerzéssel kapcsolatos.
Korlátozottan támogatható projektelemek: személyi jellegű kiadások (legfeljebb a támogatási összeg 1/3-a); működési költségek csak programokkal összefüggésben finanszírozhatók; működési és kommunikációs költségek (amennyiben a székhely/telephely nem kizárólag szervezeti célt szolgál, hanem pl. lakás céljára is szolgál, akkor az érvényesíthető költség maximuma a támogatási összeg 1/3-a).
Nem érvényesíthető költség: az üzemanyagköltség.
2. A pályázók köre
Pályázatot nyújthatnak be azok a bejegyzett civil szervezetek, amelyek alapszabályában vagy alapító okiratában rögzített szervezeti célja és tevékenysége megfelel a pályázat céljában foglaltaknak.
3. A támogatás forrása, mértéke
A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetése, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, „Társadalmi szervezetek és segítők támogatása” előirányzat (49,6 M Ft).
/Megjegyzés: az előirányzat felhasználását a 6/2007. (BK. 10.) ÖTM utasítás szabályozza./
A pályázati keretösszeg 29,6 M Ft, a támogatási összeg maximuma az éves előirányzat 10 %-a, azaz 4 960 ezer forint. A támogató fenntartja magának a jogot, hogy a pályázó által igényelt összegnél kisebb összegű támogatást ítéljen meg.
4. A pályázat benyújtása
A pályázatot ajánlott küldeményként, egy példányban kell benyújtani a pályázatkezelőhöz az alábbi címre:
Az a pályázat, amely nem felel meg a felhívásban, útmutatóban foglalt feltételeknek, érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. Hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázatkezelő nem szolgáltatja vissza a benyújtott pályázatot.
5. A pályázat tartalmi követelményei, érvényességének feltételei
A pályázónak tartania kell magát a nyomtatványok formátumához. Az A4-es formátumú lapokat nem lehet egymáshoz kapcsolni. A dokumentumokat a képviselő hitelesíti aláírásával.
Pályázati dokumentáció (letölthető a www.otm.gov.hu pályázatok rovatából)
1. adatlap, felelősségi nyilatkozat, kivonat a szervezet bírósági nyilvántartásáról (30 napnál nem régebbi), pénzintézeti igazolás a számlavezetésről (30 napnál nem régebbi, a pontos számlaszám megjelölésével)
2. egységes szerkezetbe foglalt alapszabály vagy alapító okirat másolata (ha az előző évben pályázott a szervezet, csak abban az esetben, ha módosították)
3. projekt-leírás, költségvetés
Pályázati menetrend 2007
Benyújtási határidő (postára adás napja) július 15.
Eredményhirdetés a honlapon augusztus 10.
Szerződéskötés eredményhirdetést követően
Beszámoló benyújtási határideje 2008. január 15.
6. Értékelés, döntés, eredményhirdetés
A befogadott pályázatokat az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által felkért személyekből álló bíráló bizottság értékeli. A bizottság javaslata alapján a miniszter dönt a támogatásokról. Eredményhirdetés a tárca honlapján (Pályázatok rovat) a pályázati menetrend szerint.
7. A támogatás formája, felhasználásának módja, feltétele
A pályázati támogatás előfinanszírozásként nyújtott, visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás (vissza nem térítendő támogatás). A támogatás kizárólag a szerződésben meghatározott célra használható fel. A szerződés tárgya megegyezik a pályázati adatlapon, a projekt-leírásban feltüntetett támogatás tárgyával.
Felhasználás időtartama: az eredményhirdetés napjától a tárgyév december 31-ig
A támogatás feltételeit a felhívás mellett a támogatási szerződés, a Pályázati Útmutató, a 34/2005. (VII. 18.) BM rendelet tartalmazza.
A szerződés aláírását követően nincs mód a szerződés tárgya, a felhasználási időtartam, valamint a beszámoló benyújtási határidejének módosítására! Amennyiben a Kedvezményezett – előreláthatólag – nem tudja teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségeit, úgy a kapott támogatási összeget köteles visszafizetni.
8. A támogatás elszámolása és ellenőrzése
A kedvezményezettek a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződés és a gazdálkodásukra vonatkozó szabályok szerint kötelesek számot adni szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás formájában (együttesen: beszámoló).
Beszámoló benyújtásának határideje: 2008. január 15.
A beszámolót tűzés nélkül, ajánlott küldeményként, egy példányban kell benyújtani a pályázatkezelőhöz.
A szakmai beszámolót a pályázatkezelő, a támogatás felhasználását és annak pénzügyi vonatkozásait az ÖTM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály ellenőrzi. További ellenőrzésre feljogosított szervek: ÖTM ellenőrzésre feljogosított szervezeti egysége, kormányzati ellenőrzési szerv, Állami Számvevőszék. Az ellenőrzéshez a kedvezményezett köteles a szükséges tájékoztatást megadni, a kért adatokat és a dokumentumokat biztosítani.
Budapest, 2007. június

ÖTM Civilkapcsolati és Esélyegyenlőségi Osztály
(Civil Partnerség 2007 pályázat)
1903 Budapest, Pf. 314

További információk>>