Gyorskeresés innen:
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány pályázatot hirdet a "Romák munkavállalását gátló tényezők kezelése a munkaerő-piacon" támogatási program kutatási programelemének támogatására
1. A KUTATÁSI PROGRAM HÁTTERE
A romák hosszú évszázadok alatt hagyományos mesterségek végzésével sajátos és lényeges funkciókat töltöttek be a feudális munkaszerkezetben. A dualizmus időszakában megkezdődött hagyományos mesterségek elhalása és a tradicionális funkciók, foglalkozások úgy tűntek el szinte teljesen egy félévszázad alatt, hogy a közösségeknek nem sikerült tartósan visszakerülni a felgyorsult technikai és tudományos fejlődés következtében folyamatosan változó foglalkoztatási struktúrába. Az iskolarendszerből való kimaradásuk következtében a leszakadásuk még inkább felerősödött. A két világháború között a romák politikai megítélése radikalizálódott, az államhatalom nem tekintette egyenlő jogú állampolgárnak és ez népirtáshoz vezetett. Az államszocializmusban a helyzetük a foglalkoztatási ráta tekintetében javult. A férfiak esetében alig találunk eltéréseket a többséghez képest, a nőknél az eltérések jóval jelentősebbek (az 1971. évi cigánykutatás eredményei szerint a 15-59 éves férfi korosztály 85 százaléka volt aktív kereső, szemben a többség 87 százalékos aktivitási rátájával, a 15-59 éves nő korosztály 30 százaléka volt munkában, szemben a többségi nők 64 százalékával). A rendszerváltást követően a roma lakósság és a többség között az aktívitási ráta tekintetében is szakadékok alakultak ki. Az 1993. évi országos cigányvizsgálat adatai szerint a roma férfiak 29 százaléka foglalkoztatott (a többségiek esetében ugyanez az arány 64 %), a roma nőknél ez az arány 15 százalék (a többségi nőknél 66 %). A 2003. évi cigányfelmérés aktivitási ráta adatai nem mutatnak számottevő elmozdulást a 10 évvel korábbi adatokhoz képest, sokkal inkább a tarthatatlan helyzet megszilárdulását tükrözik.
A foglalkoztatási ráta növelése az Unió és Magyarország számára is elsődleges célkitűzés. A cél elérése érdekében nő az igény arra, hogy minden csoport számára biztosított legyen a munkaerőpiacra való bejutás, és hogy azok, akik korábban kizáródtak, a munkaerőpiac aktív szereplőjévé válhassanak. A roma évtized részeként Magyarország elkötelezte magát a roma közösségek gazdasági és társadalmi helyzetének javítása mellett.
A foglalkoztatás terén a romák által tapasztalt akadályok kezelése kulcsfontosságú leszakadásuk csökkentéséhez. A gazdasági függetlenség, a munka világában való jelenlét a társadalmi kohézió és integráció elsődleges feltétele. Egyetértés van abban, hogy a romák hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve a munkaerőpiacon, talán azért is mert az emberek nem értik igazán, milyen szerepet játszhatnának egy erőteljes, feltörekvő gazdaságban.
Az OFA programja érdemben kíván foglalkozni azokkal az akadályokkal, melyekkel a romák a magyar munkaerőpiacon szembesülnek. A programban építünk a hazai bevált gyakorlatokra és az Egyesült Királyságban a diverzitás kezelésére kifejlesztett eszközökre és módszerekre.
2. A PROGRAM CÉLKITŰZÉSEI:
A romák munkaerő-piaci integrációját, foglalkoztatását akadályozó tényezők feltárása, különösen az alábbi területek vizsgálatával:
*
a romák foglalkoztatást elősegítő intézkedések és programok hatásának vizsgálata, valamint a roma közösségekkel kapcsolatos jó munkaerő-piaci gyakorlatok feltárása;
*
tapasztalatok gyűjtése, ismeret szerezése a romák pillanatnyi munkaerő-piaci helyzetéről, amelynek részét képezi a szereplőknek a romák foglalkoztatásával kapcsolatos attitűdjének a vizsgálata,
*
az ország legnagyobb roma népességű területein felmérni a romák készségeit, tapasztalatait és törekvéseit. A felmérés fontos része az összefüggések felvázolása, a romák jelenlegi gazdasági helyzetének megismerése csakúgy, mint a munkaerőpiacra bejutni próbálók által tapasztalt akadályok pontos meghatározása.
3. KUTATÁSI TÉMATERÜLETEK
a./ A romák foglalkoztatásával kapcsolatos Páneurópai intervenciós jó gyakorlatok összefoglaló elemzése
A nyertes pályázó feladata egy tanulmány készítése, melyben feltárja a romák foglalkoztatatásának elősegítése érdekében Magyarországon alkalmazott jó gyakorlatokat. Egyértelműen bemutatassa az eredményeket hozó eszközöket eljárásokat, programokat és világossá kell tennie, hogy a jövőbeni erőfeszítéseknek mire kell irányulnia annak érdekében, hogy a foglalkoztatást akadályozó tényezők elháruljanak.
b./ A munkaadók gyakorlatának vizsgálata a diverzitás, a munkaerőpiacon jelenlévő sokszínűség kezelésében
A pályázónak vállalnia kell egy 600 munkaadóra kiterjedő reprezentatív felmérés elkészítését. A felmérés célcsoportja a több mint 10 főt foglalkoztató munkaadók. A mintavételnek Magyarország egész területére ki kell terjednie és ágazatok, növekedési területek szerint is reprezentatívnak kell lennie. Legkevesebb 600 kitöltött kérdőív szükséges a vizsgálat lefolytatásához.
A projekt során fel kell tárni és elemezni kell a romák foglalkoztatásával kapcsolatban jelenleg rendelkezésre álló valamennyi információt, a munkaerő-felvételi módszereket, a várható demográfiai változások hatását a munkaerő-piacra. A kutatásnak egyértelmű tájékoztatást kell adnia a jelenlegi és jövőbeni munkaerő-keresletről növekedési ágazatok szerint, gazdasági források, információk és adatok felhasználásával. A feladat egy olyan összefoglaló jelentés elkészítése, amely meghatározza, hogy melyek a főbb kezelendő kérdések, és felvázolja, hogyan lehet demonstrálni a romák foglalkoztatásával járó előnyöket a munkaadók számára annak érdekében, hogy a romákat tehetség-bázisnak tekintsék. Feladat az is, hogy a feltárt jó munkaadói gyakorlatok rögzítésre és összegzésre kerüljenek.
c./ A roma munkavállalók, munkát keresők készségfelmérése
A készségfelmérés során mélyinterjút kell készíteni az aktív korú romákkal (a 10%-os mintával). Az interjúknak a romák földrajzi helyzete alapján reprezentatívnak kell lenniük.
A készségfelmérés során szerzett információk kulcsfontosságúak, mivel a módszertan és eszközrendszer kidolgozása és adaptálása során egy világosabb, "ügyfélbarát" szemlélet megalapozását teszi lehetővé amely jobban igazodik mindkét fél igényeihez, szükségleteihez. Fontos, hogy a magasabb presztízsű állásokat betöltő romák bemutatásával jól látható szerepminták kerüljenek bemutatásra.
4. A PÁLYÁZÓK KÖRE:
A pályázat nyilvános, pályázhatnak a
*
foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi tárgyú kutatásokkal foglalkozó felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, létesítő okiratuk alapján társadalomtudományi kutatási tevékenységet végző szervezetek illetve;
*
minden olyan kutatással, kísérleti fejlesztéssel foglalkozó független szakember, (természetes személy), aki rendelkezik az előző pontban felsorolt szervezetek valamelyikének - szakmai, pénzügyi, technikai kötelezettségeket vállaló - befogadó nyilatkozatával.
Várunk olyan pályázatokat, amelyekben, akár vezető szervezetként akár partnerként, roma csoportokat támogató civil szervezetek is részt vesznek a projektben.
5. A TÁMOGATÁSI KERETÖSSZEG:
A kutatási programelemre összesen 10 millió forint áll rendelkezésre.
A kutatás megvalósításához a támogatást a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete (MAT) biztosítja.
6. A PÁLYÁZATOK KÖTELEZŐ TARTALMI ELEMEI:
Adatlapok:
*
Pályázati adatlap,
*
Költségtervi adatlap,
*
költségtervi kiegészítő adatlap
*
Összefoglaló adatlap.
Részletes kutatási terv, amely magában foglalja:
*
a kutatási téma megfogalmazását,
*
a kutatás célját,
*
a kutatás témájához kapcsolódó korábbi kutatások eredményeinek összefoglalására tervezett kutatási címjegyzéket,
*
a vizsgálni kívánt problémák megoldásának hipotéziseit,
*
a vizsgálandó mintát és a mintavétel tervezett körét, kérdőíves kikérdezés esetén a kikérdezésekben rejlő kockázatok csökkentésére vonatkozó terveket (regiszteres adatbázisok pontatlansága, alacsony válaszadási hajlandóság, válaszok pontatlansága és egyéb akadályok esetén alkalmazott módszereket),
*
a kutatás során alkalmazandó módszereket,
*
a kutatás folyamatát bemutató Gantt táblázatot,
*
a vizsgálati eredményeken alapuló javaslatok felhasználási területeit,
*
a kutatás költségtervének részletes indoklását,
*
a kutatók referenciáit a vállalt témában és a kutatási gyakorlatban.
Igazolások, nyilatkozatok:
*
A résztvevő kutatók tájékoztató nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy az elmúlt két évben az adott témához kapcsolódóan milyen kutatásokat végeztek, illetve milyen publikációkat hoztak nyilvánosságra,
*
A résztvevő kutatók összeférhetetlenségi nyilatkozata arról, hogy sem monitori, sem szakértői megbízást az OFA-nál nem vállalnak addig, amíg a kutatási pályázatuk le nem zárult.
7. A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK HELYE, HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA:
A pályázatokat 4 nyomtatott példányban kell elkészíteni (egy aláírt eredeti, három másolat), valamint egy elektronikus adathordozóra (CD) kell másolni.
Az egy eredeti és három másolati példányt, valamint az elektronikus adathordozót, zárt borítékban, ajánlott postai küldemény formájában vagy személyesen kell eljuttatni hivatali időben (H-Cs 800-1630-ig P. 800 -1400-ig) az OFA-hoz az alábbi címre:
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány
1037 Budapest, Lajos u. 80. Irodaház
A pályázatok Közalapítványi Irodába érkezésének végső határideje (nem postára adás!):
2007. december 14., 14:00 óra.
Ha a pályázat a meghatározott határidő lejárta után érkezik a Közalapítványi Irodába elutasításra kerül. A pályázatot tartalmazó borítékon tüntesse fel a Pályázati felhívás kódját RSK/-Kutatás/7213, a pályázó teljes nevét és címét.
A pályázati díj 5.000 forint. A befizetésére szolgáló csekk a Pályázati dokumentációval együtt igényelhető az OFA-tól. A pályázati díj kiegyenlíthető az OFA Magyar Államkincstár Budapesti Igazgatóságánál vezetett 10032000-00280910-00000000 számlára történő átutalással is. A befizetést igazoló szelvényt vagy az átutalást igazoló bankszámlakivonat másolatát a beadott Pályázati dokumentációhoz mellékelni kell.
A pályázatokat A4-es papírra szövegszerkesztővel, Times New Roman 12 vagy Arial 11 betűtípussal és másfeles sorközzel kell megírni (a dokumentum lehet két oldalas is). Az eredeti és a másolati példányokat is FŰZVE vagy KÖTVE, oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell beadni. A nem összefűzött, illetve nem bekötött pályázatok nem fogadhatók el.
Az eredeti példányt a borító lapján nagy "E" betűvel jelezze.
Törekedjen tömör, lényegre törő megfogalmazásra, kerülje az általánosságokat!
A pályázók a Pályázati dokumentációban megadott ellenőrzőlista segítségével győződhetnek meg arról, hogy a Pályázati dokumentációt helyesen töltötték ki, és hogy ahhoz minden mellékletet és dokumentumot csatoltak.
A pályázattal kapcsolatban tájékoztatás kizárólag írásban kérhető az OFA honlapján megtalálható, pályázattal kapcsolatos fórumon (www.ofa.hu/forumok/RSKKUT/2007 keresztül, illetve a programvezető: (szaraza@ofa.hu) email címén.
8. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA, SZERZŐDÉSKÖTÉS, A TÁMOGATÁS FOLYÓSÍTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE
A benyújtott pályázat a szabályszerű beérkezés után regisztrálásra kerül és formai szűrésen esik át. Formai hibás pályázatok nem kerülnek szakmai bírálatra. Ha a Pályázati dokumentáció megfelelően van kitöltve és a pályázati anyaghoz a kötelező mellékleteket a pályázó csatolta, a pályázatot az OFA Kutatói Szakértői Bizottsága értékeli. A Kuratóriumi döntésre várhatóan 2008 januárjában kerül sor. A döntés végleges, jogorvoslatnak helye nincs. Elutasítás esetén a pályázati díj nem kerül visszafizetésre. Az OFA a támogatott szervezet nevét és a támogatás mértékét nyilvánosságra hozza.
Az OFA a támogatottal Támogatási Szerződést köt. A 5 millió Ft-ot meghaladó vissza nem térítendő támogatás esetében a nyertes pályázó szerződéskötéskor köteles közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tenni. A közjegyzői díj a program keretében nem támogatható költség.
A támogatás előlegének (a támogatási összeg 70 %-a) folyósítására kizárólag a Támogatási szerződés mindkét fél által történt aláírását követően, a közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat megtétele után kerülhet sor. A fennmaradó 30 % folyósítása a benyújtott és elfogadott záró elszámolás elfogadása után történik. A támogatás folyósításának további feltétele elkülönített számla nyitása a támogatási összeg fogadására, valamin a Támogatott valamennyi számlájára azonnali megbízáshoz hozzájáruló nyilatkozat csatolása szükséges.
9. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK SEGÍTÉSE
A sikeres pályázás érdekében a kutató szervezetek számára pályázati felkészítőt tartunk,
2007. november 27. kedd - 10.00 - 15.00 óra
10. A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ IGÉNYLÉSE
A pályázatokat az RSK 7213 Pályázati dokumentáció kitöltésével lehet benyújtani. A pályázónak szigorúan tartania kell magát a Pályázati dokumentáció formátumához és utasításaihoz. A Pályázati dokumentáció a programnak megfelelő azonosítóra hivatkozva (RSK/Kutatás/7213) postai úton igényelhető vagy személyesen vehető át az OFA Közalapítványi Irodájában (1037 Budapest, III. Lajos u. 80.). vagy letölthető az OFA Internet honlapjáról (www.ofa.hu) is.
11. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:
*
A pályázatot kizárólag az OFA által rendszeresített, a programtípusnak megfelelő pályázati dokumentáció formájában lehet benyújtani.
*
Jelen esetben határidőn belül érkezett pályázatnak számít az, ami a pályázati határidőig, (2007. december 14., péntek 14:00 óra) beérkezik postai úton, vagy kerül személyesen átadásra a Közalapítványi Irodában. A határidőn túl érkezett pályázat érvénytelen.
*
Az OFA elutasíthatja azokat a pályázatokat, amelyek esetében a pályázati dokumentáció nincs kitöltve, a kötelezendően csatolandó mellékletek hiányoznak, illetőleg a pályázati felhívásban rögzített feltételeknek nem felelnek meg.
*
A pályázat benyújtását követően csak az OFA által kezdeményezett hiánypótlásra van mód.
*
Az OFA a pályázatok tartalmát bizalmasan kezeli, tartalmukról felvilágosítást sem kívülállónak, sem a pályázaton résztvevőnek (a pályázat elbírálásában résztvevő személyek kivételével) nem ad.
*
A program során a beszerzést vagy a szolgáltatás igénybevételét a Pályázó végzi. A támogatás csak abban az esetben fordítható a kiadások általános forgalmi adójára (továbbiakban áfa), ha a támogatott a támogatásból finanszírozott kiadásainak áfa tartalmát az 1992. évi LXXIV. tv. (Az általános forgalmi adóról) alapján nem helyezi levonásba vagy az áfa visszaigénylésére beadott méltányossági kérelmét az adóhatóság elutasítja. Amennyiben a Támogatott a program megvalósítása során jelentkezik be az áfa hatálya alá és a támogatásból finanszírozott kiadásai kapcsán él áfa levonási jogával, vagy méltányossági visszaigénylést ad be, ezt köteles az OFA-nak bejelenteni és az áfával az OFA felé elszámolni. Az így elszámolt áfa maradványnak számít.
*
A pályázathoz csatolni kell a dokumentációban felsorolt, kötelezően csatolandó mellékleteket és nyilatkozatokat.
*
A pályázó büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozni köteles arról, hogy:
*
Az állami költségvetéssel, az Illetékhivatallal, valamint a Vám- és Pénzügyőrséggel szemben nincs lejárt határidejű tartozása.
*
Nem áll csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
*
Az MPA-ból a 2005. és 2006. évben meghirdetett pályáztatások során
*
a pályázatban megtévesztő vagy valótlan adatot nem szolgáltatott,
*
az elnyert pályázat(ok) alapján kötött szerződés(ek)ben vállaltakkal szemben nincs teljesítetlen kötelezettsége,
*
az alaprésszel szemben a tárgyévet megelőző időszakra nincs lejárt kötelezettsége.
*
Korábban megítélt támogatásáról szóló beszámolóját a Közalapítvány elfogadta, és nincs lejárt esedékességű, elszámolatlan valamint visszafizetetlen kintlévősége.
*
A szervezet/cég jogerős bírósági nyilvántartásba vétele, illetőleg bírósági bejegyzése 2005. december 31.-ig megtörtént.

munkaügyi kapcsolatrendszere az Áht. 15. §-ának (9) bekezdése b) és c) pontja tekintetében rendezettnek minősül, vele szemben a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak az Áht. 15. §-ának (7) bekezdésében meghatározott feltételei teljesülnek, azok hiánya nem jelenti a támogatás nyújtásának akadályát.
Amennyiben a pályázó vonatkozásában a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelménye munkavállaló(k) foglalkoztatásának hiányában nem értelmezhető, a pályázó arról köteles nyilatkozni, hogy az Áht. rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó rendelkezése a pályázó vonatkozásában az Áht. 15. § (2) bekezdése c) pontja alapján nem értelmezhető.
Amennyiben a pályázó nyilatkozik arról, hogy nála, mint munkáltatónál szakszervezet, üzemi tanács, európai üzemi tanács, illetve különleges tárgyaló testület nem működik - feltéve, hogy ezek működésének hiánya nem a pályázó munkáltatónak a munkavállalók szervezkedési jogának megsértését eredményező, jogerős bírósági vagy hatósági határozattal megállapított jogsértő eljárása idézte elő -, az Áht. 15. §-ának (7) bekezdés b)-c) pontjára vonatkozóan nem kell nyilatkozni.
Amennyiben a támogatott vonatkozásában a rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó rendelkezés értelmezhető - támogató döntés esetén - a támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott megfeleljen a rendezett munkaügyi kapcsolatok Áht. 15. §-ában foglalt feltételeinek, amelyet az OFA a nyilvántartást vezető hatóságok honlapjairól ellenőriz.
*
A pályázatok támogatásáról, vagy a támogatási kérelem elutasításáról szóló döntést, a Közalapítványi Iroda előterjesztése alapján az OFA Kuratóriuma � indoklás nélkül - jogosult meghozni, az OFA Szakértői Bizottsága véleményének figyelembevételével az OFA Szervezeti és Működési Szabályzata szerint. A Közalapítványi Iroda a döntés előkészítés időszaka alatt a pályázattal kapcsolatos információkat nem szolgáltat.
*
A döntés végleges, jogorvoslatnak helye nincs.
*
A támogatásról szóló döntés a támogatási szerződés tervezetének kiküldésétől számított 90 napig érvényes, amennyiben a támogatási szerződés aláírására a Támogatott hibájából e 90 nap alatt nem kerül sor, úgy a támogatásról szóló döntés érvényét veszti.
*
A Támogatási szerződésben rögzítésre kerül, hogy a Támogatott szervezet nevében aláíró személy köteles a programmal összefüggő, általa észlelt szabálytalanságokat felfedni, megkeresés esetén a kért információt, dokumentumokat az OFA rendelkezésére bocsátani. E kötelezettség nem teljesítése vagy késedelmes teljesítése esetén az OFA jogosult a szerződésben kikötött szankciókat alkalmazni.
*
A pályázati feltételeknek nem megfelelő, vagy elutasított pályázatok egy példányát a pályázó szükség esetén átveheti a Közalapítványi Irodában a döntésről szóló értesítés kézhezvételét követő egy hónapon belül, a továbbiakban a Közalapítványi Iroda ezeket a pályázatokat nem őrzi meg, és nem küldi vissza.
*
A támogatás kedvezményezettjének nevére, a támogatás céljára, összegére, a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatokat a Közalapítvány az internetes honlapján közzéteszi.
*
A OFA a pályázatok tartalmát, az abban szereplő adatokat bizalmasan kezeli, tartalmukról felvilágosítást kívülállónak - a pályázat elbírálásában résztvevő személyek kivételével - nem ad.
*
A programok megvalósítását és pénzügyi vonatkozásait az OFA programvezetője, monitorjai, valamint az OFA ellenőrei ellenőrzik.
Budapest, 2007. november 19.
OFA Kuratóriuma

- programvezető: Száraz András
- letölthető programanyag: rsk_kut.zip